Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
4. Mezőgazdasági vízhasznosítás - Az öntözés
- a maradék talajnedvességhez hozzáadja a lehullott és a talajba szivárgott tényleges csapadékot (Ceff) a lehullás napján, valamint a kiöntözött és a párolgási veszteséggel csökkentett öntözővizet (Öcff) a kiöntözés időszakában; — kiírja az öntözővízigényt, illetve a váratlan nagy csapadék esetén a vízkapacitást meghaladó többlet-vízmennyiséget (mm) a számítás utolsó napjára göngyölítve. A modell hatékony alkalmazásának alapvető feltétele az öntözéses gazdálkodás egyéb agrotechnikai elemeinek hiánytalan, optimális végrehajtása, valamint az alkalmazott öntözőberendezés kifogástalan műszaki állapota, amellyel a szükséges öntözések hiánytalanul, a kellő időben és minőségben végrehajthatók. Az öntözés hatékonyságának értékeléséhez tartozik az öntözési kapacitás kihasználtságának meghatározása is, amihez fontos gazdasági érdekek fűződnek. A kihasználtság fokát leggyakrabban az öntözésre berendezett és a ténylegesen megöntözött területek viszonyával fejezik ki. A területi kihasználtság ezen mutatójának a javított változatát jelenti az, amikor azt is rögzítik, hogy a beöntözött területből mennyi az egyszer, a kétszer stb. beöntözött terület, illetve amikor a mutató mellé hozzáteszik az átlagos beöntözöttséget jelző értéket is. A kapacitás-kihasználtság másik mutatója a müszakikapacitás-kihasználtság, amelyen azt értik, hogy egy adott öntözőberendezés névleges öntözővíz-szolgáltató képességét adott időtartam alatt milyen mértékben veszik igénybe. A mutató megállapítása független attól, hogy milyen mértékben volt adott időszakban és adott területen ténylegesen szükség öntözésre, ezért meglehetősen torzítva és statikusan mutatja a rendelkezésre álló kapacitás-kihasználtságot. A területi és a műszaki kapacitás kihasználtságának hibáját hivatott kiküszöbölni az öntözés ökológiai kapacitás kihasználtságának mutatója, amely az öntözővízigény és a ténylegesen kiadott öntözővíz-mennyiség viszonyát mutatja, s amelyben kifejezésre jut a teljesített öntözéseknek nem csak az öntözési lehetőséghez viszonyított mértéke, hanem az éppen fennálló környezeti adottságok által meghatározott növényi igényekhez mért kielégítő szerepe és mértéke. Ennek fényében ugyanaz az öntözés, amely adott évben a műszaki kapacitás kihasználtság szerint nem éri el az öntözőberendezés vízkiadagolási kapacitásának a felét sem, ökológiai szempontból megközelítheti a 100%-ot, mert az optimális időben és mennyiségben kiadott öntözővíz a növényállomány öntözővíz-igényét csaknem teljes egészében kielégítette. Az öntözés hazai helyzete Ha visszapillantunk az öntözés hazai történetére megállapítható, hogy már az 1400-as évektől vannak adatok és emlékek az öntözés alkalmazásáról: az ún. vadöntözések - leginkább árasztások - formájában a vízfolyások vizét „kicsapatták” a folyómenti legelőkre. Évii a Cél ebi török utazó - aki 1660-1664 között több ízben járt Magyarországon - leírásai alapján a 17. században már többezer hektárra tehető a tudatosan öntözött területek nagysága. Az 1700-as években - főként olasz vízimérnökök és hadmérnökök segítségével - megkezdődtek a rizsöntözések is, kiilönö316
