Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
4. Mezőgazdasági vízhasznosítás - Az öntözés
Az esőztető öntözőberendezés legfontosabb eleme kétségtelenül a szórófej, amelynek belső kialakítása és legfőképpen a fúvókája határozza meg a vízkiadagoló elem vízgazdálkodási jellemzőit, a kilépő vízsugár formáját, a porlasztás minőségét, a szórási távolságot és képet. Egy-egy szórófejhez rendszerint több, cserélhető, eltérő méretű és teljesítményű fúvóka vagy fúvókapár tartozik. A szórófejek vízszállításának jellemzésére a Q = f(H) jelleggörbét használják, vagyis vízszállításukat a nyomás és a szerkezeti paraméterek függvényében adják meg, megjelölve mindig azt az üzemi tartományt, amelyen belül a megvalósuló porlasztás minősége elfogadható. Ugyancsak a nyomás függvényében adják meg a szórófej szórási sugarának értékét is [i? = /(//)]. Fontos jellemzője a szórófej működésének az intenzitás, amely az időegység alatt kiadott vízmennyiséget fejezi ki (mm/h), valamint a szórási kép sugárirányú metszeteként kapott intenzitás-eloszlási görbe (az ún. i-R jelleggörbe), amelynek szélcsendes időben minden irányban csaknem azonosnak kell lennie. A vízborítás minél nagyobb fokú egyenletessége, különösen a szél okozta torzítások kiegyenlítése céljából a szórófejeket úgy helyezik el az öntözendő területen, hogy szórásképük egymást valamilyen mértékben átfedje. Ennek kialakítását a szórófejek kötésének nevezik, amelyre több gyakorlati változatot dolgoztak ki (háromszög, négyzetes, romboid kötés), amelyben a kötés alakjának méreteit a szórófejek között és a számyvezetékek között lévő távolság határozza meg. Ennek elsősorban a hagyományosnak nevezett stabil és félstabil berendezéseken van jelentősége. Az esőszerű öntözésnek az egyik legnagyobb problémája a víznek a levegőbe való kijuttatása és porlasztása miatt bekövetkező nagy párolgási veszteség, amelynek mértékét sok tényező befolyásolja (pl. a levegő hőmérséklete és páratartalma, a szél- sebesség, a cseppek mérete és útja, a vízsugár magassága), de amely hazai mérések szerint - meleg nyári napokon, a déli órákban - 40-50% is lehet. Ennek elkerülésére célszerű ezekben az időszakokban — ha csak lehet - szüneteltetni az öntözést és inkább éjszaka öntözni, mert ilyenkor a veszteség csak 10% körül mozog. Az esőszerű öntözés változatai lényegében a különbözőképpen kivitelezett berendezéstípusok szerint csoportosíthatók. A típusokat főként a szárnyvezeték kialakításának, elhelyezésének, illetve mozgathatóságának módja szerint jelölik. Eszerint a következő típusok különböztethetők meg: • Stabil (teljesen beépített csővezetékit) esőztető öntözőberendezések, amelyeknek csővezetéke teljes egészében a felszín alatt helyezkedik el, csak a felszín fölé nyúló hidránsok (vízcsapok) állnak ki a földből, amelyekre a szórófejek (rendszerint nagy teljesítményű és nagy intenzitású „esőágyúk”) csatlakoznak. • Félstabil (vagy hordozható szárnyvezetékes) esőztető öntözőberendezések, amelyeknek csak a fővezetékei vannak a földbe fektetve, és a számyvezetékek csatlakoznak az onnan fölnyúló hidránsokra. A szárnyvezeték hordozható csövekből áll és lehet kézi áttelepítésíí, amikor a hatméteres gyorskapcsolású csöveket kézi munkaerővel szedik föl és fektetik le új helyre vagy gépi áttelepítésíí, amikor a teljes kiépített számyvezetéket a rászerelt kerekek (vagy csúszótalpak) segítségével traktor vontatja át tengelyirányban a következő öntözőállásba (vontatható berendezés). Az ilyen számyvezetékeken már minden méretű szórófej elhelyezhető. 306
