Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
1. A hidrológia és a hidraulika alapjai - Hidrológiai alapismeretek
színéig eljutó, de a továbbiakban a felszín alá be nem szivárgó és el nem párolgó hányada a felszín esését követve a terepen mozogva és összegyülekezve jut el a vízhálózatba, majd azok közvetítésével a tengerekbe, óceánokba, esetenként a lefolyástalan tavakba, ahonnan egyetlen úton, a párolgás révén távozhat a légtérbe. A víz körforgása a legkülönbözőbb irányú és sebességű vízmozgások és folytonos halmazállapot-változások bonyolult szövevénye, ami összeköti a Föld valamennyi szférájában (atmoszféra, litoszféra, bioszféra, technoszféra) igen változatos formában megjelenő vizeket és alkotja az egységes és zárt hidroszférát. A víz körforgása révén kapcsolatot teremt a Föld valamennyi szférája között, ezáltal nemcsak elviselője, de alapvető közvetítője is az egyes szférákban végbemenő változások hatásainak is. A víz maga is szállító közeg, mozgása révén jelentős anyagtranszportot is megvalósít, ennélfogva a vízkörforgás szorosan kapcsolódik a természetben lejátszódó és az emberi beavatkozások által gyakorta és jelentősen módosított anyagkörforgáshoz is. A víz állandó körforgásából adódik, hogy a víz megújuló erőforrás, ezért adott helyen és adott formában megjelenő víz idővel teljes egészében kicserélődik. A ki- cserélődés, a teljes megújulás sebessége vízfajtánként igen eltérő. A Föld egészét tekintve leggyorsabban a légtér vizei cserélődnek ki, amihez elegendő 8 nap. A vízfolyások vizei 12 nap alatt újulnak meg, de a tavak vízcseréje 17 évet is igénybe vesz. A talajnedvesség átlagosan mintegy 1 év alatt újul meg, a felszín alatti vizek csupán 1400 év alatt. Még hosszabb ideig tart az óceánok és tengerek vízének kicserélődése: 2500 évig (Bogoszlovszkij et al., 1984). Természetesen adott vízfolyás vagy tó vízcseréjének sebessége a Földet átfogóan jellemző átlagoktól jelentősen eltérhet. Hazai tavaink közül pl. a Balaton vizének a cseréjéhez átlagosan elegendő 2 év (Szesztay, 1963). A vízkörforgás örökös fenntartásában a nehézségi erő, a Napból érkező hőenergia, valamint a felszín alatti vízmozgások alakításában fontos szerephez jutó kapilláris erő a meghatározó. A nehézségi erő a csapadék, a felszíni és a felszín alatti vízmozgás és a beszivárgás alakításában működik közre. A hőenergia alapvető tényező a párolgás fenntartásában. A víz mozgásformái és halmazállapot-változásai, illetve a mozgásokat fenntartó erők kapcsolatából különösen lényeges a hőenergia és a párolgás kapcsolata. A felszín hőmérlege - leegyszerűsítve és sokévi átlagban - a párolgásra fordított hő és a légtér felé irányuló konvektiv hőszállítás között oszlik meg. Másfelől - ugyancsak egyszerűsített formában - a felszín egy elhatárolt részére hulló csapadék az adott területről vagy párolgással vagy lefolyás útján távozik. A párolgás tehát mind a hőforgalom, mind a vízforgalom összetevője, s mint ilyen egyetlen, azaz végső soron a párolgás révén a vízkörforgás és az energiakörforgás is kapcsolódik egymáshoz (No- váky, 1990). A Föld globális vízforgalmát sokévi átlagban, Budiiko, 1984 nyomán a következők jellemzik. Az óceánok és a tengerek felszínéről elpárolgó mintegy 505 ezer km3 víz nagyobbik része, mintegy 91%-a visszahull az óceánokra és a tengerekre, s csupán 47 ezer km3-t kitevő, alig 10%-nyi része jut el pára formájában a szárazföldek fölé. Ennek pótlására a szárazföldek ugyanilyen nagyságú vízmennyiséget szállítanak az óceánokba és a tengerekbe. A szárazföldek fölé érkező 47 ezer km3 vízmennyiség a 22
