Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)

2. A vízgazdálkodás alapjai - A vízkészlet-gazdálkodás alapismeretei

mennyiségét, minőségét és energiatartalmát. Tágabb értelemben minden a vizek természetében változást előidéző tevékenységet vízhasználatnak neveznek (VIZDOK, 1980).

Vízkészlet-gazdálkodási szempontból vízhasználat minden olyan, a vízkészletet érintő tevékenység, amely megváltoztatja a vízkészlet mennyiségét vagy minőségét, vízhasználó pedig az a jogi személy, amelynek joga van meghatározott mennyiségű és minőségű víznek a vízkészletből való kivételére vagy oda való bevezetésére, a vízszint módosítására vagy a víz mederbeli használatára (VIZDOK, 1980). A vízkészlet-gazdálkodás feladataihoz tartozik a vízhasználatok, a vízhasználók - a föld- használatokhoz hasonló - számbavétele és nyilvántartása. A vízhasználók a víz használatának jogát megfelelő hatósági eljárás útján kapják meg, a használati jog megszerzéséhez ún. vízjogi engedélyre van szükség. A csapadék és a felszín közeli víztartók vizének használata a növénytermesztés, az erdőgazdálkodás, a lakóhelyi vízellátás folyamán nem vízjogi engedélyköteles, ezek nyilvántartása sem tartozik a vízkészlet-gazdálkodás körébe (OVH, 1984).

A vízhasználatoknak vízzel szemben támasztott igénye - a vízigény - kiterjedhet a víz mennyiségével, minőségével és energiatartalmával szemben támasztott követelményekre.

A vízhasználatokon belül a víz mennyiségi viszonyaiba való beavatkozás mértéke szerint alapvetően két csoportot különítenek el:

• A vízhasználók egyik csoportjába azok a vízhasználók sorolhatók, amelyek a vizet kivételük nélkül természetes tartózkodási helyükön (in situ) hasznosítják, de gyakorlatilag semmit sem használnak el belőle. A víznek ilyen jellegű használata a felszíni vizekre jellemző. A vízhasználónak a víz mennyiségi viszonyaival kapcsolatos igénye elsősorban a víz szintjére, a vízfelület nagyságára, a meder teltségére, esetleg a vízsebességekre terjed ki. A víz mennyiségével kapcsolatos igények kiegészülnek a víz minősége és energiatartalma iránti követelményekkel. A vízhasználóknak ebbe a csoportjába tartozik a vízerőhaszno- sítás, a hajózás, a halászat, a vízisport és az üdülés. Ide sorolhatók azok a tevékenységek is, amelyek a vizet mint a hulladékok befogadóját, a befogadott szennyezések természetes tisztítóját hasznosítják (Orlóci, 1991).

• A vízhasználók másik csoportjába azok a vízhasználók tartoznak, amelyek a vizet eredeti természetes tartózkodási helyükről kiveszik, a kivett vizet részben elhasználják és ezért csupán egy hányadát bocsátják vissza a természetes vizekbe, a vízhasználók az igénybe vett vízkészletet fogyasztják. A kivett és vissza- bocsátott víz különbözete a vízhasználattal járó tevékenység folyamán előállított termékbe épül be vagy a vízhasználat közben a légtérbe párolog. Ez a különbözet a tényleges vízelhasználás. A vízkészlet fogyasztásával járó vízhasználat mind a felszíni, mind a felszín alatti vízkészletre jellemző. A vízfogyasztók vízzel szembeni igénye vízmennyiségben, vízhozamban fogalmazódik meg, ami kiegészül a víz minősége, esetenként energiatartalma iránti igénnyel. A vízhasználóknak ebbe a csoportjába a lakossági, ipari és mezőgazdasági vízfogyasztók tartoznak, továbbá egyes környezetvédelmi célú vízfogyasztók, pl. a hígítóvíz használata a vízminőség javításakor (Dávid, 1989).

1 16