Váradi László: Tóépítés (Invictus Kiadó, Gödöllő, 2001)
3. Dr. Urbányi Béla–Dr. Váradi László–Pasaréti Gyula: Halfajok és halfajták a tavainkban
A Taisho fehér alapon vörös (Hi) és fekete (japán elnevezése: Sumi) színezetű, a test felületén szórtan elhelyezkedő foltokkal rendelkező egye- deket foglalja magában. A Kohakunál felsorolt, a vörös folt színére vonatkozó alapkritériumok ennél a változatnál is érvényesek, azzal a kiegészítéssel, hogy a vörös foltoknak az úszókon való jelenléte csökkenti az egyedek értékét. A fekete színnel szemben a következő elvárások támaszt- hatóak: a) a fekete színezetnek a mellúszón is meg kell jelennie, általában csík formában; b) lényeges, hogy a fekete színezetnek mindkét mellúszón fel kell tűnnie; c) a fejen a fekete foltosságnak nem szabad megjelennie; d) ehhez a változathoz tartozó egyedeknél a fekete színezetnek a has vonalán való feltűnése hibát jelent. Az egyedek minősítésénél a vörös és fekete színezet arányának optimális mértékéről megoszlanak a vélemények, ezért az egységes álláspont hiányában nem lehet eldönteni, hogy egyes egyedek értékénél a vörös vagy a fekete színezet túlsúlya eredményezte-e az ár meghatározását és a helyezés elérését, így ezen a helyen nem térünk ki a nézetkülönbségekre. A fehér színezettel kapcsolatos követelmények nem olyan szigorúak, mint a Kohakunál, a sárgás árnyaltság nem értékcsökkentő. A legismertebb Taisho Sänke alváltozatok a következőek: >- Tsubo-sumi: az egyednél a fekete színezet a fehér alapszínen helyezkedik el. Ennél az alváltozatnál ez a szempont sokkal lényegesebb, mint a többinél, ennek hiánya csökkenti az egyed minőségét. ► Kasane-sumi: jellemzője, hogy a fekete színezet a vörös foltokon található meg. Egyedei nagyon dekoratívak, de ez nagymértékben függ a színek mélységétől, a vörös szín határvonalainak élességétől és a fekete foltok nagyságától. >- Ato-sumi: jelentése „később előtűnő”, ami jól kifejezi, hogy ezen alvál- tozat egyedeinél fiatal korban a fekete szín még nem mutatkozik, hanem a növekedéssel párhuzamosan fokozatosan tűnik elő a fekete szí- nezettség. Az egyedek tenyésztése nagyon nehéz, mivel a kői fiatal kori szelekciója folytán ezen alváltozat egyedeinek nagy százalékát selejtezik. A fekete színezet kb. 1 éves korban kezd előjönni. ► Tsubaki Sänke: a vörös szín dominál a testfelületen, és ezen jelennek meg a fekete foltok. >- Doitsu Sänke: a tükör-, illetve bőrponty pikkelyzettség a Sänke színezettel kombinálva eredményezi ezt az alváltozatot, amely igen népszerű a vásárlók körében. ► Fuji Sänke: ismertetőjele, hogy a fejen található vörös színezet ezüstös árnyalatban játszik. Nagyon szép és értékes alváltozat, de az ezüstös tulajdonság genetikailag még nem rögzült, és gyakran az első vagy második évben eltűnik. TÓÉPÍTÉS 84