Váradi László: Tóépítés (Invictus Kiadó, Gödöllő, 2001)
5. Dr. Váradi László: A halak szaporítása és ivadéknevelése kistavas körülmények között
TÓÉPÍTÉS ges termékenyítés vagy természetszerű ívatás), majd a horgásztó pl. csirkeráccsal lekerített, nagyobb halaktól mentes, de növényzetben gazdag részébe helyezzük ki a termékenyült ikrákat vagy a frissen kelt ivadékot. Összefoglalva, a pontynál és a keszegféléknél a legcélravezetőbb megoldás az ivadékállomány pótlására, ha kihasználva rendkívüli szaporodóképességüket (akár 100 000 ikra/testtömeg kg) mesterségesen szaporítjuk, keltetjük őket, majd a nagyszámú ikrát, illetve kelő lárvát kihelyezzük kistavakba vagy a horgásztó zavarástól védett, elkerített részeire. Hogy ez milyen hatásfokú lehet, jelzi, hogy néhány (5-10 darab) állat ivarterméke képes fedezni egy egyhektáros tó teljes ivadékállományát. A ragadozóknál is hasonló a helyzet. Nem várhatunk érdemleges saját szaporulatot egy például ponttyal többszörösen túltelepített tóban. Az ívás általában megtörténik, de a zsenge ivadék fejlődéséhez szükséges planktonmennyiség már nem áll rendelkezésre, illetve ezeket az apró hallárvákat még a békés halak is kieszik a vízből. Kifejezetten érvényes ez a kis termetű (néhány mm-es) süllőivadékokra. Egyet nem szabad elfelejteni: a ragadozóknak is megvan a maguk szerepe a vízi rendszerekben. A legrosszabb politika, amikor a tógazda tisztán pontyos tavat akar létrehozni, teljesen felborítva ezzel az ökológiai egyensúlyt. Jobb vízminőségnél a süllő, intenzív horgásztavakon a csuka betelepítése és szaporodásának biztosítása igencsak indokolt a gyomhalállományok fékentartására. Süllőktől az ívási időszakban egy-egy nagyméretű, 60s 60 cm-es, seprü- szerűen kiképzett és lesúlyozott ún. süllőfészekkel nyerhetünk nagy mennyiségű ikrát, illetve ivadékot. Figyelem! Az ikrával borított süllőfészket a fény felé tartva látnunk kell az ikrában, szikben elhelyezkedő pici olajcseppeket. Ha ilyeneket nem találunk, akkor biztos, hogy más hal (pl. bodorka) használta a fészket ívási aljzatnak. A süllőéhez hasonlójellegű ikrája van a sügérnek is, de ezeket könnyen el tudjuk különíteni azok láncszerű, kocsonyás védőrétege miatt. A süllőivadékok nevelése kezdetben hasonló a pontyfélékéhez, de 3-4 héttel a kelés után gondoskodnunk kell a ragadozásra fokozatosan áttérő ivadékok számára nagy mennyiségű, éppen elúszó kishal-táplálékról (pl. frissen előállított vörösszámyú keszeg lárvák). A hazai lesőharcsák a süllőhöz hasonló módon szintén fészekre ívnak, bár ez a fészek külalakban és méretben inkább hasonlítható egy borókaágakkal lefedett kis csőszkunyhóhoz. Sok horgásztónál félnek a harcsák elszaporodásától. Ez a félelem nem indokolt, mivel ez az intenzíven táplálkozó éjszakai ragadozó szinte egyedüli természetes ellensége az egyre szaporodó ezüstká- rász-állománynak. Ebből következően a kistestű harcsák (5 kg-os méretig) kívánatos halfajnak számíthatnának a legtöbb horgászvízben, arról nem is szólva, hogy kifogásuk egyrészt gazdagítja a horgász zsákmányt, másrészt kiváló étkezési értéket képviselnek. Inkább lazítsuk a rájuk kiszabott fogási 144
