Váradi László: Tóépítés (Invictus Kiadó, Gödöllő, 2001)
5. Dr. Váradi László: A halak szaporítása és ivadéknevelése kistavas körülmények között
eredményezett. Az éppen táplálkozó lárvák ebben az időszakban vannak kitéve leginkább az őket károsító rovarok, rovarlárvák és nagytestű ragadozó planktonállatok pusztító hatásának. Vitalitásukon csak segít az elfogyasztott élő táplálék megszerzése és kedvező beltartalmi értéke. A tojásetetés után jöhet a korábban (5. alfejezet) már említett „planktonlépcsők” alkalmazása. Kedvező táplálékellátottság mellett lárváink gyorsan nőnek, vagyis a második, harmadik héttől már elkezdhetjük az abraktakarmányok kis mértékű etetését is. Kezdetben célszerű a mesterséges tápanyagok mellé kb. fele arányban állati eredetű hal- vagy húslisztet is adagolni. A takarmányozás történhet a vízfelszínre szórva vagy vízben oldva és belocsolva. A leginkább elfogadott nézet szerint az első néhány napon a vízben feloldott és belocsolt táplálék jobb hatásfokú, később viszont az ivadék a víz felszínére szórt tápot is megtalálja és szívesen fogyasztja. Az előnevelés 3-4. hetére a halak hatalmas étvágya következtében a tóban a környezeti viszonyok egyre kedvezőtlenebbé válnak, vagyis ekkorra szinte minden természetes táplálékot elfogyasztottak. A nevelést be kell fejezni, a megtermelt ivadékot pedig le kell halászni. Díszhalainknál ez az első időpont a megjelenés szerinti válogatásra. Igaz, egyes tulajdonságok még nem jelennek meg teljes szépségükben, de a vad színűek, a nem osztott úszójúak, testi hibások és a növekedésben jelentősen lemaradtak könnyen kiszűrhetők az állományból. A lehalászott, szelektált ivadék az ún. utónevelő tavakba kerül. Az utónevelő tó felépítését tekintve hasonló az előnevelő tóhoz, de a benne lévő halállomány sűrűségét csökkentsük legalább a tizedére (500-1000 db hal/10 m2). Ennél az utónevelő tótípusnál kifejezetten törekednünk kell a minél nagyobb tömegű planktonbiomassza kialakítására. A plankton mérete már elveszti jelentőségét, mivel a néhány centiméteres halak a vízben előforduló összes zooplanktonfajt képesek elfogyasztani. Amennyiben helyhiány miatt előnevelő tavunkat szeretnénk továbbnevelésre használni, a lehalászás, szelektálás, majd az állományritkítás után gondoskodnunk kell a természetes vizekről származó nagy mennyiségű plankton újraoltásáról. Az ivadéknevelés során a kiosztott napi takarmánymennyiség a becsült állomány testtömegének 5%-át is elérheti. Kiegészítő takarmányként használhatjuk például a takarmánybúza és takarmányárpa finom daráját. Célszerű a takarmányt előző este vízbe beáztatni. Napközben ellenőrizni kell a takarmány felvételét, a fogyasztás mértékét, és eszerint csökkenteni vagy növelni kell az adagolást. A természetes táplálék biztosítására az újbóli planktonoltás már nem segít, mivel a gyorsan növő és aktívan táplálkozó halak annyira kiszűrhetik a planktont, hogy az nem lesz képes hatékonyan, ön- fenntartóan szaporodni. Ilyenkor a fehérje-utánpótlásra a 35-42% fehérjetartalmú teljes értékű ivadéktápokat, illetve a pillangósok (főleg szója) daráját használhatjuk. TÓÉPÍTÉS 142
