Váradi László: Tóépítés (Invictus Kiadó, Gödöllő, 2001)
4. Szabó Róbert: A halak takarmányozása
tett takarmány színétől elüt, vagyis az el nem fogyasztott táplálék jól látható. Világos színű tápok etetése esetén a fekete vagy a kék fóliát takaró fehéres színű murva vagy apró kavics kis területen való eltávolítása kiváló háttérül szolgálhat. Lehetőség szerint itt is a napi adagot 2-3-4 alkalommal kapják meg a díszhalak. A hőmérséklet emelkedésével növelhetjük a napi adagot. A halaink étvágya az évszaktól és az egészségi állapotuktól is függ. Tavasszal sokkal többet eszik a hal, mint ősszel azonos hőmérséklet mellett. Nagy gondot fordítsunk az egyszeri adagok meghatározására, mindig csak annyit adjunk halainknak, amennyit rövid időn belül el is fogyasztanak. A kifejlett példányok a testtömegük 2-5%-ának megfelelő mennyiségű takarmányt kapjanak. Nyár végétől kezdve fokozatosan lehűl dísztavunk vize, és ennek megfelelően a halak étvágya is lecsökken. Ezt is vegyük figyelembe a napi etetések során, így sokáig gyönyörködhetünk kedvenc halainkban, amelyek vidám, kíváncsi természetükkel, kecses testalkatukkal hálálják meg a törődést. Kifejlett díszhalaink etetésére is alkalmas a begyűjtött vegyes plankton, melyet lehetőleg ne halastavakból szerezzük be, mert veszélyes élősködőkkel (Bothriocephalus galandféreg, Lernaea-rkk) fertőzhetjük meg kedvenc díszhalainkat. Gyűjthető, de a díszhalboltokban is állandóan beszerezhető, kiváló táplálék a csővájó féreg és a vörösszúnyoglárva, amik a halak kedvenc táplálékai. Nagyméretű díszhalainknak földigilisztát is adhatunk. Az élő ele- ségek mellett magas fehérjetartalmú tápokkal etethetjük halainkat, ezek a díszhalboltokban igen nagy választékban beszerezhetők. Ha nem élő eleséggel etetünk, akkor az el nem fogyasztott takarmány órákon belül bomlani kezd a meleg vízben, és ez vízszennyezést, a káros baktériumok gyors elszaporodását és halaink rossz közérzetét, legrosszabb esetben a pusztulásukat okozza. Probléma esetén a halak azonnal jeleznek, étvágytalanná válnak, úszóikat összehúzzák, gubbasztanak, kiállnak a partszélre. Az aranykárász, az aranyjász és az aranycompó etetésénél is az előzőekben leírtakat kell követni. Arra azonban tekintettel kell lennünk, hogy az aranyjász elsősorban a vízoszlop felső harmadában, míg az aranycompó és az aranykárász az alsó harmadban tartózkodik szívesebben. Ez utóbbiak éppen ezért kevésbé dekoratívak, de ezek is megszokják az ember közelségét, és a felszínhez szoktathatóak. Az aranyjász nagyon szereti a vegyes planktont, és a berepülő rovarvilágból is kiegészíti táplálékát. Az aranyjász táplálkozás közben is 8-10 fős csapatokban bandázik. Amennyiben célunk egy ritkább népesítésű, élő vízrendszer kialakítása, akkor számíthatunk arra, hogy a víz átlátszósága csak 20-50 cm lesz. Ezt a tisztaságot a felszaporodó planktonállomány biztosíthatja amellett, hogy kitűnő táplálékforrásként szolgál halainknak. A természetes táplálékkészlet kialakításának, fenntartásának és növelésének a legelterjedtebb módszere a tavak tráTÓ ÉPÍTÉS 124
