Vágás István: Hidrológiai statisztika (Tankönyvkiadó, Budapest, 1974)

I. A statisztika hidrológiai kérdései

Adott esetben a konfidencia intervallum: [/ 40 , 40 f 80 = x 4,47«4,5 Ez azt jelenti, hogy az előfordulható esetek 68,2%-ában a megoszlás a 35,5 - 44,5 intervallumba esik, 95,4%-ában a 31-49 intervallumba esik, még 99,7%-ában is 26,5 - 53,5 intervallumban megtalálható. A 19-61 in­tervallum valőszinüsége olyan csekély, hogy ezt véletlen ok nem idézheti elő. Az okot abban kell keresni, hogy a vizmércék páros cm osztásuak és az észlelők szeme "szívesebben" állapodik meg páros leolvasáson. A jelen­ségre egyébként a 60-as évek elején dr. Csorna János és dr. Szigyártó Zol­tán hivta fel a figyelmet. Megállapitásuk a Maros makói NV szintjein is iga­zolódott, de igazolódik a Tisza szegedi NV szintjeire is, sőt várhatóan min­den vizállás leolvasásra is, ha a vizmérce páros cm-leolvasásu. Ad b) Amit az 1. táblázattal és 1. ábrával kapcsolatos értékelésünk­ben megadtunk: nevezetesen az 1, 2, 3ff intervallumokat és ezek normális eloszlásból származó százalékos előfordulási értékeit, tulajdonképpen a mintaátlag konfidenciájának meghatározása volt. Felhívjuk itt a figyelmet arra is, hogy a 3. táblázatban megadott csoportközép-állagok és az azok­hoz tartozó szórások számítása - lásd: a 80 év átlagára vonatkozó er szá­mítás - szintén az átlag konfidencia-intervallumainak számítására kidol­gozott példa. Itt az eddigieken túlmenően még egy további kérdést tárgyalunk, még­pedig azt, hogy az egyszerű véletlen mintavétellel kiválasztott rész-soka­ság adatai miképpen reprezentálják az alap-sokaság jellegzetes adatait. A 6. táblázatban feltüntettük a Maros folyó makói vízmércéjén ész­lelt azon évi NV értékeket, amelyeket véletlen mintavétel segítségével vá­lasztottunk ki az 1. táblázatból. 6. táblázat Sz. Év NV (cm) NV - NV (NV-NV)2 1 1893 492 168 28 224 2 1938 387 63 3 969 3 1920 382 58 3 364 4 1902 342 18 324 5 1966 340 16 256 6 1954 299- 25 625 7 1910 278- 46 2 116 8 1943 245- 79 6 241 9 1951 238- 86 7 396 10 1929 234- 90 8 100- 32 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom