Vágás István: A Tisza árvizei (VIZDOK, Budapest, 1982)
6. A Tisza fontosabb árhullámai 1876-ot követően
1881 Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófát két év múlva újabb nagy árhullám követte. Ezúttal azonban sikerült medrében tartani a folyót. Az év folyamán a januári kettős előánhullámmal össze nem függő egyetlen nagy télvégi és tavaszi árhullám keletkezett. Ezen belül alig lehet elválasztani a télvégi olvadék- és csapadékvizeket a tavaszi zöldártól (6—4 a ábra). A tetőzési vonal ezúttal nem tartalmaz mellékágakat (6—4 b ábra). A vá- sárosnaményi április 7-i 869 cm-es tetőzés mai szemmel nézve is igen jelentős. A Szamos tetőzése Csengéméi már március 31-én bekövetkezett. A Bodrog tetetőzése inkább késleltette, mint siettette a Tiszáét. A Sajó árhulláma jelentéktelen volt, így ennek a Tiszára nem volt hatása. Tokaj és Szolnok között 8 nap kellett a tetőzés levonulásához. Ez viszonylag lassú közép-tiszai levonulás. Tiszaugnál ér véget a tetőzési vonal időbeli előrehaladása, innen kezdve a tetőzési vonal visszafordul. A Maros április 8-i tekintélyes 464 om-es makói tetőzése Mindszentnél és Szegednél hozta némileg előre a tiszai tetőzéseket. Szegeden április 15-én 845 cm volt a tetőzés, ami az 1879-i árvíz szintjénél 39 cm- rel magasabb vízszint volt. Az 1881. évi tetőzési vonal alakja jellegzetes: egységes, de az Alsó-Tiszán visszahajló vonal. Ilyen fajta tetőzési vonal fogja jellemezni később a Tisza legemlékezetesebb, különlegesen magas árhullámait: az 1919., 1924., 1932. és 1970. évi árhullámokat. 71 6—4 a ábra: A Tisza vízállása Szegednél, 1881.
