Vágás István: A Tisza árvizei (VIZDOK, Budapest, 1982)
13. A vízállások adattárai: a vízrajzi évkönyvek
fejez ki semmit, kár, hogy a századik év után is megtartották és nem a feldolgozott éveket számozzák. A második világháború gazdasági zavarait az évkönyvek hamarább kiheverték, mint az elsőét és a kiadott kötetek sorozata töretlen maradt. Egyedül a harci cselekmények miatti, vagy a vízmérce megsemmisülése miatti kényszerű szünetek okoztak hiányokat az 1944. év végén és az 1945. év elején. (1919- ben is voltak hasonló okokból észlelési szünetek.) Már 1930-ban rátértek a Vízrajzi Évkönyv elkészítésénél a gépírásos sokszorosítási technikára a költségesnek mutatkozó nyomtatás helyett. 1951-ben a takarékosság további ésszerűsítést követelt: a nagyalakú, 28x38 cm-es könyvalakot felváltotta a kisebb alakú, 21x30 cm-es formátum. 1952-től az évkönyv egyes vízmércéknél a napi vízhozamokat is közli. Ez lényeges könnyítés volt a vízhozamgörbés átszámítás lehetőségéhez képest, viszont — minthogy a vízhozamgörbéből származó átszámítási adatokat közöl — a tiszai árvizek esetén a vízrajzi évkönyv vízhozamadatai a vízállás-vízhozam kapcsolatok ellentmondásossága miatt megtévesztőek. Az 1970. évi árvíznél a közölt vízhozam-adatok egyenesen félrevezetőek. 1968-ban az Évkönyv akkori szerkesztői igen mélyreható, de annál vitatot- tabb változtatást vittek keresztül: ettől kezdve nem reggeli vízállást, hanem a reggeli és a délutáni vízállásleolvasás átlagából meghatározott ún. „napi középvízállást” közölnek az évkönyvek. Ez nem közvetlen, hanem származtatott adat és bizonytalan az, hogy melyik időponthoz köthető. Másrészt, ha el is lehetne fogadni, változtatás az addigi 92 év adatközléséhez képest, ami az értékelések egyöntetűségét legalábbis 1 dm-nél kisebb kihatással, de azért kétséget kizáróan veszélyezteti. Emiatt 1968-tól a vízrajzi évkönyvek gyakran csak az alapadat beszerzése után, az azokkal történt kiegészítés mellett teljes értékűek. A vízrajzi évkönyvek szerepe az adatközlés, ezért a jövőben csak akkor tölthetik be feladatukat ezek az évkönyvek, ha a manipulálatlan adatokat közük, s olyan helyeken, ahol a javítás indokolt, külön közlik a javított értékeket és a javítás módszerének és indokainak a leírását is. A száz év alatt összegyűlt egyes hiányokat pedig még most sem volna késő pótolni, s ezzel helyreállítani ezeknek az egyre értékesebbé váló kiadványoknak a teljes elvi egységét. Lehetséges, hogy a későbbi statisztikai vizsgálatoknak vissza fog kelleni nyúlniuk az észlelési alapfeljegyzésekhez. Ez beláthatatlan túlmunkával járna, éppen ezért a vízrajzi évkönyveknek kellene mielőbb újra alkalmassá válniuk a forrásértékű adatközlésre — mint ahogy erre az elmúlt száz év döntő részében valóban alkalmasak is voltak. Az azután már a vízrajzi évkönyvek mai feladatain túlmenő újabb fontos feladat volna, hogy a folyók természetes duzzasztása és süllyesztése miatti módosításokat kiszámítsák és közreadják. 223
