Vágás István: A Tisza árvizei (VIZDOK, Budapest, 1982)
13. A vízállások adattárai: a vízrajzi évkönyvek
13. A vízállások adattárai: a vízrajzi évkönyvek Eddig közölt adataink, vagy értékeléseink alapja a vízrajzi évkönyvekben közölt adattömeg, amit csak a legutolsó néhány évben egészítettünk ki vízügyi igazgatósági feljegyzésekkel. Érdemes a vízrajzi adatgyűjtés száz évnél hosszabb magyarországi történetét áttekinteni és az évkönyvek kiadásmódjának sajátosságairól megemlékezni. Az 1886-ban felállított Vízrajzi Osztály már működése első évében két állandó kiadvány szerkesztését kezdte meg. E kiadványok egyike az „A magyar állam jelentékenyebb folyóiban észlelt vízállások” címmel jelent meg, és magában foglalta az 1876. évig visszamenően az állami vízmércéken észlelt reggeli — napi egyszeri — vízállásokat és a vízmércékre vonatkozó legfontosabb folyószel vényi és magassági adatokat. Az első kötet, amely 1888-ban hagyta el a sajtót, a tiszai vízmércék adatait közölte az 1876—1887. évekről, a második kötet, amely 1890-ben jelent meg, a dunai vízmércék adatait, az 1891-ben megjelent harmadik kötet a Tisza mellékfolyóinak, végül az 1892-ben megjelent negyedik kötet a Duna mellékfolyóinak vízállásait közölte ugyanezekről az évekről, az ország akkori területéről (Horvát—Szlavonországgal együtt). A következő két kötet, amely 1892-ben, illetve 1893-ban jelent meg, az 1888—1891. évek adatait közölte összefoglalóan, míg az 1893-tól megjelent kötetektől — számozásuk szerint a VII. kötettől kezdődően — az ország összes vízmércéinek adatai évenként egy-egy kötetbe foglalva jelentek meg. Az 1892. évi adatoktól kezdve tehát hosszú időn át minden óv adatai külön kötetben láttak napvilágot. 1892-től 1916-ig minden vízmércéről napi két adatot, a délelőtti és a délutáni leolvasás adatát közölték. 1888. január 1-én a Vízrajzi Osztály rendezte a vízmércék 0-pontját, ami miatt számos addigi vízállási adat megváltozott. Sajnos, a változásokat már nem vezették keresztül a feltehetően akkor már kiszedett táblázatokban, csak az egyes évek adatsora elé tettek egy-egy előtétlapot, amin a szükséges javítások fel vannak tüntetve. Ez a „takarékosság7’ imég száz év múlva is nehézkessé teszi az adatok használatát: a gyanútlan olvasó, ha az évkönyv megfelelő oldalán valaki nem jegyezte fel időközben, hogy az adatot javítani kell, gyakran nem gondol arra, hogy az eredetileg közölt vízállások értéke megvál221
