Vágás István: A Tisza árvizei (VIZDOK, Budapest, 1982)
2. A Tisza vízgyűjtője
nak — hatásuk a Felső-Tisza és Szamos árhullámát tovább növelheti, vagy fenntarthatja, önmagában pedig arra elegendő, hogy a Tisza Tokaj—Szolnok szakaszán idézzen elő magas vízállásokat. A Zagyva vízhozamai a Tiszát illetően jelentéktelenek. Ha teljesség kedvéért megemlítjük a Bogdánfy szerint a Felső- Tiszához sorolt Túr és Batár vízfolyásokat, amelyek már magyar területen torkolnak a Tiszába, valamint a Krasznát is, ezekről is csak azt említhetjük meg, hogy árvízi hozamaik nem mérhetők a Tisza árvízi hozamaihoz. A Bogdánfy elhatárolta Alsó-Tisza Szegedtől a torkolatig tart, s lényegesebb vízhozzáfolyása nincsen. Ez a vízgyűjtő a jugoszláviai Tisza szakasz vízgyűjtőjével egyezik meg, ami a Béga vízgyűjtője kivételével sík vidék, viszont a Béga vízhozamait már régen nem a Tisza veszi fel. A magyar Tisza-szakaszon az elmúlt évtizedekben más felosztás is elterjedt, tekintve, hogy az egyébként igen jellemző Bogdánfy-féle elhatárolás az egész magyar szakaszt egyetlen egységnek tekintette. Eszerint a magyar Felsö- Tisza az országhatár és Tokaj közötti szakasz (a Bodrogot ide nem számítva), a magyar Közép-Tisza a Tokaj—Tiszaug közötti szakasz, míg a magyar Alsó- Tisza a Tiszaug és a déli országhatár közötti szakasz. Az árhullámok levonulásának vizsgálatánál már ezt a beosztást fogjuk használni, annál is inkább, mert az árhullámok egyesülése, vagy tetőzéseik szétválása szempontjából a hazai Tisza-szakasz további felosztásának hidrológiai jelentősége is van. Vizsgálódásaink közelebbi egysége, a Tisza magyar szakasza tulajdonképpen végig a Tisza síkvidéki, árvízi jellegére nézve a legsajátosabb részegysége. Korbély József megfogalmazása szerint: „A Tisza lapálya tulajdonképpen nem egyéb, mint hatalmas kiterjedésű csekély esésű tófenék, amelyet a Tisza és mellékfolyóinak hordalékai a legutóbbi geológiai korszakban sem töltötték fel eléggé, úgyhogy szabályozás előtt a síkságon a vizek szétterültek. Maga a Tisza melléke Tokajtól kezdve Szegedig mocsaras volt. Még nagyobb területet foglaltak el a mocsarak Beregben (a Szernye mocsár), Zemplénben (a Bodrog köze), a Szamos és a Kraszna mentén (az Ecsedi láp), továbbá a Körösök és a Berettyó közén (a Sárrét).” A Tisza völgyében az árvíz kártételei ellen megvédett terület 26 ezer km2. Ennek legnagyobb része, 22,8 ezer km2 hazánk területére esik. Az említett területnek mintegy a 2/3-a ősi ártér, amelyet az árvíz a szabályozás előtt igen gyakran elöntött, 1/3-a pedig a Tisza és mellékfolyóinak vízemelkedése miatt vált fenyegetetté. [16., 48. old.] A Tisza lapálya olyan teknőszerű lemélyedés, amelynek felső szélei — Kvassay Jenő megállapítása szerint — a Szatmárnémeti—Tiszaújlak—Munkács —Ungvár—Nagymihály és Felsőzsolca helységeket tekintve mélyebben fekszenek, mint a Duna—Tisza közén, az Alföld közepén lévő Kecskemét. Még érdekesebb, ha meggondoljuk, hogy a Maros kisvízszintje Aradnál (Szegedtől 117 km-re) magasabb, mint a Tisza középvizi szintje Vásárosnaménynál (Szegedtől 500 km-re). Mind a két szint ugyanis kereken 103 m, de az aradi mintegy 10 cm-rel magasabb. Szabályozás előtt a mederből kitört víz szabadon elterült a síkság szertelen nagy térségein és ott mintegy határtalan víztartókban helyezkedett el. A természetes víztartókban hátramaradt víz csak nagyon lassan tért vissza az anyamederbe, azért a Tisza árvizei ismeretesek voltak hosz- szú tartamukról. A szabályozás előtti Tiszához mérhető csekély esésű és kanyarulatos folyó Európában nem is található. Tiszaújlak és Vásárosnamény között — tehát a magyar szakasz kezdetén csökken le a folyó esése ilyen nagy mértékben. Vásárosnamény és Tokaj között 5 cm/km, Tokajtól Polgárig 1.5 cm km, Pol14
