Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultúrmérnöki intézmény története. Irta: Rochel Dezső
38 ROCHEL DEZSŐ A kultúrmérnöki intézményt Kvassay az akkori badeni nagyhercegségben bevezetett rendszer szerint szervezte meg. Ezt az alapjában a francia service hydraulique mintájára kialakított rendszert módosított alakban Württemberg és Bajorország is átvette. Badenben a kultúrmérnök és segédje (Ingenieur-Praktikant) a víz-, út- és vasútépítési állami mérnökökkel egyenrangú tisztviselők voltak, ezeknek a sorából kerültek ki, de tanulmányaikat a karlsruhei műegyetem megfelelő osztályán gazdasági irányban is kiegészítették. Tevékenységük kiterjedt minden, a gazdasági földjavítás körébe vágó munkálatra, e tekintetben mindenkinek rendelkezésére állottak, akitől csak megkeresés érkezett. A tevékenységüknél felmerülő kiadásokat, ú. m. fizetést, napidíjat és útiköltséget, nemkülönben a hivatal fenntartásához szükségeseket az állam viselte anélkül, hogy az igénybevett hivatalnok tevékenységéért a birtokostól téritményt követelt volna. Gondoskodott a badeni rendszer a munkálatok létesítése és fenntartása körül nélkülözhetetlen alsóbbfokú személyzet kellő kiképzéséről és alkalmazásáról is. A kultúrmérnök alárendeltjei, a felügyelők (Kulturaufseher), voltak a munkálatok közvetlen ellenőrei. Fizetésük megszabott napidíj volt, amelyhez idővel állandó fizetés is járult. Az utóbbit kizárólag az állam viselte, a napidíjakat ellenben a birtokosok tartoztak fizetni, kivéve a vasárnapokat, ünnepeket és az esős (munkaszüneti) napokat, amelyekre az állam fizette a napidíjat is. A felügyelők elméleti és gyakorlati oktatásban részesültek az offenburgi rétművelő iskolában. Ide a népiskolát jó eredménnyel végzett, 16—17. évüket betöltött fiatalembereket vettek fel. A növendékek mint kultúrsegédek (Kulturgehilfen) a kerületi kultúrmérnöknek voltak alárendelve. Négyévi kiképzés alatt a téli hónapokban a rétművelő iskolát látogatták, nyáron pedig az idősebb és tapasztaltabb felügyelők alatt a munkálatoknál voltak alkalmazva, hogy mind a felvételekben és a kitűzésben, mind a munkálatok végrehajtásában megszerezzék a szükséges gyakorlatot. Díjazásuk szolgálati éveikkel emelkedő napidíj volt, amelyet, épúgy mint a felügyelőknél, a munkáltató birtokos, ill. ünnepen, esős napokon és a téli iskola ideje alatt az állam fizetett. A magyar kultúrmérnöki intézmény tisztviselői a műegyetem mérnöki szakosztályán végzett okleveles mérnökök lettek. A működésükhöz szükséges gazdasági ismereteket a magyaróvári gazdasági akadémián szerezték meg és külön e célból rendszeresített vizsgát tettek, amelynek tárgyai a növénytermelés, a rétművelés és a mezőgazdasági üzemtan. Továbbképzésüket külföldi tanulmányutak szolgálták. A különleges kultúrmérnöki szakismeretek elsajátítására kiváló segédkönyvet adott az új kultúrmérnökök kezébe Kvassay 1880 és 1882-ben megjelent kétkötetes Mezőgazdasági vízmütan-kval. A mű mezőgazdasági része a talaj javítási módszereket, műszaki része a vízszabályozási és kapcsolatos kérdések álapelveit tárgyalja a gyakorlati mérnök részére szükséges klasszikus tömörséggel. (Kvassaynak ezt a munkáját annakidején a Magyar Tudományos Akadémia a Fáy-díjjal jutalmazta.) 1879 december 1-én megnyílt Kassán — egyelőre a gazdasági tanintézettől rendelkezésre bocsátott helyiségben — a rétmesteri illetve
