Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)

Bevezetés. A kultúrmérnöki intézmény nemzetgazdasági jelentősége. Irta: Trümmer Árpád,

10 TRÜMMER ÁRPÁD A túlnedves talajban lévő víz a levegőt szorítja ki és a növény megfullad, a száraz, vízhiányos talajban pedig elfonnyad. Ennek a kérdésnek különös jelentősége van hazánkban, ahol az éghajlat szélső­ségre hajló és nagyobb esőzések ép úgy előfordulnak, mint többhetes aszályok. Amellett éghajlatunk «szárazföldi jellege» miatt a termelési időszak rendszerint csapadékhiányos, ami a mezőgazdasági termelés sike­rét minden évben egy ismeretlen és bizonytalan tényezőtől teszi függővé. Ez viszont a termelés biztonságát és üzemszerűségét teszi kérdésessé. Azt, hogy ez az állapot mezőgazdasági termelésünk biztonsága és a mezőgazdasági üzem realitása szempontjából milyen hátrányt jelent, nemcsak kultúrmérnökeink, hanem a gyakorlati gazdák is nagyon jól tudják. Ez a hátrány még fokozódik a kedvezőtlen vízgazdálkodású talajoknál, így pl. a termőszikeseknél. Ha valamely gazdasági év csapa­dékmegoszlása a talaj vízgazdálkodása szempontjából kedvező, a termő­szik kát. holdankint 12—14 q búzát is megterem. Viszont, ha az év csapadékjárása a talaj víztartalmára nézve kedvezőtlen, a termés 2—3 mázsára is alászállhat. Nyilvánvaló, hogy ilyen szélsőségeknél a mai mezőgazdasági üzem már nem boldogulhat. Ez legfeljebb száz év előtt volt elviselhető, amikor a termésmennyiség nagy ingadozása a külterjes gazdálkodásban, — amely nem volt üzemszerű, — nem okozott a birtokosnak helyrehozha­tatlan veszteséget. A jobbágyságra támaszkodó régi magyar mező- gazdaság el tudta viselni az ingadozó terméseket, mert a földbirtokos vesztesége a tized révén aránylag csekély volt és a hátrányok oroszlán- része a földet munkáló parasztra hárult. Ma pedig az a helyzet, hogy a terméshiányból eredő károsodás teljesen a földtulajdonost terheli. Ezért megérthető az a törekvés, amely a múlt század közepétől, — a jobbágyrendszerű gazdálkodás megszűnése után, — mindinkább sürgette a már megkezdett magyar vízimunkák gyors befejezését és a talajjavítási munkák megindítását. Hála a szabadságharc előtti reformkorszak törekvéseinek és gróf Széchenyi István fáradhatatlan munkásságának, a Tisza és Duna völgyének ármentesítése, — minden további lépés előfeltétele, — a múlt század hatvanas éveiben már annyira előrehaladt, hogy a talajjavítások megvalósítása komoly lehetőséggé vált. Ezért a talajok javítására irányuló kívánság a kiegyezés utáni évtizedben már országszerte megnyilvánult és ezzel a kérdéssel a kor­mánynak is foglalkoznia kellett. Szerencsés véletlen, hogy az országban éppen ez időben találko­zott egy fiatal mérnök : Kjzassay Jenő, ki behatóan foglalkozott a talaj- javításokkal és felismerte rendkívüli horderejűket az ország mezőgazda- sági termelésének fejlődése szempontjából. Az akkori kormány Kvassayt

Next

/
Oldalképek
Tartalom