Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
II. rész. A kultúrmérnökök munkássága - Vízmosáskötő munkálatok. Irta: Tavy Lajos
138 TAVY LAJOS Önként értetődik, hogy a feltüntetetteken kívül még számos más vízmosás is van. Azokra azonban az érdekeltek még nem hívták fel a hatóságok vagy kultúrmérnöki hivatalok figyelmét, illetve elfajulásuk még nem olyan mértékű, hogy az érdekeltek a belőlük származó veszedelemnek különösebb fontosságot tulajdonítottak volna. Különben is a vízmosások nagyrészénél a megkötés munkájának szükségessége úgy vált ismeretessé, hogy a kultúrmérnöki hivatalok egyes vízszabályozásoknál a meder túlzott feliszapolódásának okát kutatták és a bajt gyökerében kívánták megfogni. Amint láthatjuk, Csonkamagyarországon a legtöbb és legveszélyesebb vízmosás a Dunántúlon Tolna, Győr, Komárom és Fejér megyében, hazánk északi részén pedig Heves, Borsod, Abaúj és Zemplén megyében van. Messzire vezetne, ha ezeknek a vízmosásoknak valamennyijével foglalkoznék. Azért csak azokat a munkálatokat ismertetem nagy vonalakban, amelyek rendkívülibb méretüknél, különlegességüknél, vagy tanulságos voltuknál fogva említésre méltóbbak. A legutóbbi két évtized legnagyobbszabású vízmosáskötési munkája a Szekszárd város belsőségén végigvezető Séd-patak szabályozása volt. A legyezőszerű vízgyűjtőnek a várost övező kopár és meredek szőlődombjairól lezúduló víztömeg megfigyelés szerint elérte a másodpercen- kint 45 m3-t, vagyis négyzetkilométerenkint és másodpercenkint mintegy 12-5 köbméter volt. Ez a legnagyobb fajlagos vízmennyiség, amelyet műtárgyak méretezésénél számbavettünk. A vízmosás megkötésére az első terveket a Szekszárd-bátai Ármentesítő Társulat készítette 1900-ban. Az ezek alapján készült kis fenékgátakat azonban 3 árvíz teljesen elsodorta. Közben a vízmosás elfajulása annyira fokozódott, hogy 1926-ban Szekszárd város a már halasztást nem tűrő munkálatokat ismét megindította és mérnöki hivatalával tervet készíttetett a vízmosás megkötésére, amelyet a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatal valósított meg megfelelő átdolgozás után. A mintegy 2 km hosszú vízmosás teljes, 56 m-es esését összesen 19 gáttal és a vízmosás fejénél lévő surrantóval lépcsőzték. Hat gátat a város épített 1924 és 1928 közt téglából, betonból, illetve vasbetonból vállalati úton, a további 13 terméskőgátat a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatal építette a rákövetkező években 1937-ig, házikezelésben. A teljes költség 662.000 P-re rúgott. Talán mondanom sem kell, hogy ennek az összegnek a legnagyobb részét a várostól épített, vállalatban készült, gátak költsége emésztette fel. A rendkívül nagy vízmennyiség miatt a gátak hosszú bukóéllel készültek. A magaspartba bekötő magas és erős oldalfalaik az értékes belsőségek továbbcsuszamlásának megakadályozására hivatottak.1 1 Lásd : Mantuano József: Vízmosáskötési munkálatok Tolna vármegyében. Vízügyi Közlemények, 1939/1. szám.
