Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A régi kultúrmérnökségről. Irta: Péch Réla
A RÉGI KULTÚRMÉRNÖKSÉGRŐL 93 A nagy változás egyik következménye lett az is, hogy egyik kultúrmérnöki hivatalt a másik után helyezték ki Budapestről a vidékre és fokozatosan számukat is gyarapították. A vízjogi törvény életbelépte előtt alig volt érintkezésünk a minisztérium jogászságával. De utána vízjogi hatósági szakértői minőségünkből folyóan annál több. Ama babona folytán, hogy a közigazgatáshoz okvetlenül jogi képzettség szükséges, a jogászok kezdetben intézményesen fölénk voltak állítva. Nemcsak személyi ügyeink, de még az árvédelmi intézkedések is és még sok egyéb az ő impériumuk alá tartozott. Mikor ez a méltatlan állapot megszűnt, a jogászoktól hihetetlen nagy tömegű hátralékos ügyiratot, emlékezetem szerint 13.000 darabot, vettünk át. Közülük az elintézhetőket pár hónap alatt feldolgoztuk, a szervezeti okokból elintézhetetlen ügyek érdekében pedig a szervezetben megfelelő változtatásokat léptettünk életbe. Pedig nem volt jogi képzettségünk ! Az, hogy a vízjogi törvény Kvassaynak az alkotása, köztudomású. De azt is önérzettel emlegethetjük, hogy «A vízjogi törvény, a kapcsolatos törvények és reájuk vonatkozó rendeletek» című három-kötetes művet, a vízjogi törvénnyel foglalkozóknak ma is breviáriumát, szintén kultúrmérnök, Dános Miklós, állította össze és adta ki. Nagy változást idézett elő körülményeink közt az, hogy 1889-ben Szapáry Gyula gróf csak azzal a feltétellel fogadta el a földművelésügyi miniszteri tárcát, hogy az ország valamennyi víziügyét a tárca kebelében egyesítsék. Ennek eredményeként a vízimérnöki kar a kereskedelemügyi minisztériumból átkerült folyammérnök-kartársakkal erősödött meg. Nem volna teljes beszámolóm, ha meg nem említeném, hogy az általunk mesterlegényekből és műszaki katonai altisztekből nevelt rétmesterek, most vízmesterek, felvételeink gépies részénél, terveink megrajzolásánál, főleg munkáink kivitelénél igen megbízható, értékes támaszaink voltak. * * * Rajongásig szerettük hivatásunkat. Hiszen Kvassay ezt nevelte belénk, a Haza szent földjét javítottuk, és foglalkozásunk a legváltozatosabb volt. Az Alföld madárzajos mocsaraitól a határok virágdús bérceiig mindenhol megfordultunk, a zászlósúrtól a parasztgazdáig mindenkivel érintkeztünk és a magyar középosztály legjobb házaiban szívesen láttak bennünket. Ebben nemcsak hivatalos működésünknek, de annak is lehetett szerepe, hogy köztünk közismert családok fiai is és országos hírű championok, atléták is voltak. Az a tudat is növelte még hivatásunk iránti lelkesedésünket, hogy a munkálkodásunkkal
