Tóth Géza - Kiss Károly: Csöpögtető öntözés („Ma újdonság, holnap gyakorlat”, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 1977)
A csöpögtető öntözés, elterjedése, sajátosságai
ségessé válik a talaj hasznos nedvességtartalmának a növény részére állandóan optimális szinten tartása. Alkalmazásával elérhető, hogy a növény optimális fejlődéséhez éppen hiányzó legkisebb víz- mennyiséget juttassuk ki a növény gyökérzónájához a vegetációs idő bármely szakában. E szempontok szerint rendszerezve az öntözés lehetséges típusait, megkülönböztethetünk: — a talajt térben összefüggően, de időben szakaszosan nedvesítő öntözéseket (árasztó, csörgedez- tető, valamint esőztető öntözések); — a talajt térben és időben egyaránt szakaszosan nedvesítő öntözéseket (felületi áztató — barázdás, csöves stb. — az időszakos vízadagolású alagcsöves altalaj öntözések); — a talajt térben és időben egyaránt összefüggően nedvesítő öntözéseket (rizsöntözés, talajvíz- szint-emeléssel végzett és az alagcsöves altalaj öntözések közül az állandó üzemű módszerek); — a talajt térben szakaszosan, de időben összefüggően nedvesítő öntözéseket. Az utóbbi csoportba sorolható csöpögtető öntözés lényegében a műanyagok tömeges előállításával vált lehetővé, bár az alkalmazási elvet már 1925- ben ismertette a szovjet Kornief és 1931-ben a francia Bordás. E kutatók mint a csöves altalajöntözés egyik lehetőségét írták le. A modern megoldások közül az első Celestre nevéhez fűződik, aki 1951-ben a római Olympiai Stadion sportpályáinak gyep takarója számára oldotta meg a talaj állandó optimális nedvesség] szinten tartását. Ezt a berendezést szabadalmaztatta is. Két évre rá Blass jelent be szabadalmat Angliában spirális kapillárisokkal való csöpögtetésre. A kutatások és a gyakorlati megvalósítások eredményeként néhány angol cég foglalkozni kezd a szükséges csövek és szerelvények forgalomba hozatalával. Magának az új típusú öntözésnek az első rend- szerezője, a talajfelszín alatti és felületi vízelosztás különböző módszereinek, eljárásainak berendezésekké formálója és magának a „csöpögtető öntözés” (irrigazione á gocciá) elnevezésnek az alkotója Celestre volt (1960). Blass Angliából Izraelbe történt átköltözése után az új öntözési mód berendezéseit gyorsan fejlesztették, s azok jelentős mértékben elterjedtek. A csöpögtető öntözéssel kapcsolatos közleményekben egyre több olyan adat került nyilvánosságra, amelyek a sivatagi környezetben, mostoha viszonyok között nagy terméseket, és igen jó hatásfok-növekedést mutattak. A különösen eredményes izraeli alkalmazások hívták fel a világ más tájain is a figyelmet az öntözésnek erre az új módjára, és megkezdődött a különböző csöpögtető öntözőberendezések és alkalmazási lehetőségeik kutatása, tervezése, megvalósítása. Ezen a téren Ausztrália és az Egyesült Államok járt az élen. Az utóbbi években Japán, Hollandia, Dánia s néhány szocialista ország is a módszer alkalmazói közé került. A nagyarányú érdeklődés a hagyományos időszakonkénti és térben összefüggő öntözésekkel szembeni előnyeivel magyarázható. A csöpögtető Öntözés biológiai előnyei: — lehetővé teszi a talaj nedvességtartalmának állandóan optimális szinten tartását, ami az öntözéssel termeszthető növények nagy részénél — különösen gyümölcsfák és szőlő esetében — a termés jelentős mennyiségi és minőségi javulását eredményezi, — az állandó nedvességszinten tartott talaj test perifériáira tömörül a talaj sótartalma, s így a növény gyökérzete a nagyobb sókoncentrációj'ú talajokon is képes megélni. Az üzemeltetési és üzemszervezési előnyök: — az öntözendő terület felületének domborzata — bizonyos határokon belül — alig befolyásolja a vízellátás egyenletességét, így alkalmas hullámos és lejtős területek öntözésére is (nem kell költséges tereprendezést végezni); — igen könnyen megoldható a műtrágyaoldatoknak az öntözővízzel való együttes adagolása; — lehetővé teszi az időjárás napi változásaihoz rugalmasan igazodó öntözést; — az öntözővíznek a területre való szállításakor és szétosztásakor minimális nyomásra, illetőleg magasságkülönbségre van szükség, ezért a berendezések üzemeltetése olcsó és energiaigénye mérsékelt; — az állandó vagy rövid időközökben alkalmazott kis vízadagok eredményeként az öntözendő területre kiadandó fajlagos vízhozamok a szokásosnál kisebbek lehetnek; — a vízhasználat takarékos, mivel a talaj felületének csupán kis része lesz nedves, így a párolgási veszteségek csökkennek, tehát azonos vízmennyiséggel nagyobb terület öntözhető; — a kisebb átnedvesedett felület következtében csökken a belvíz és az erózió veszélye; — a talaj felülete a kultúrnövények sorai között szárazon marad, ami csökkenti a gyomosodást, és egyben megkönnyíti az ápolási és termésbetakarítási munkákat; — az öntözésekre fordítandó emberi munka minimálisra csökken, mivel az csak — az állandó vagy rövidebb időközönkénti — öntözés beindításából és leállításából áll; — az öntözővíz-szolgáltatás automatizálása igen könnyen megoldható. Hátrányai: — a kisebb nyílásátmérőjű csöpögtetőtestek könnyen eltömődnek, ha az öntözővíz nem elég tiszta, ezért szűrő alkalmazására feltétlenül szükség van (egyébként gyakori az üzemzavar); — a talaj gyökerekkel átszőtt részének állandó optimális nedvességszinten tartása nemcsak a termesztett növények, hanem a kórokozók és kártevők számára is kedvező feltételeket jelent. Ezért fokozott növényegészségügyi felügyelet szükséges; — a talaj sótartalma bizonyos átcsoportosuláson megy keresztül, a koncentráció ugyanis a talaj felső rétegében a nedvesen tartott talaj testek szélén növekszik. 8