Tóth Géza - Kiss Károly: Csöpögtető öntözés („Ma újdonság, holnap gyakorlat”, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 1977)
A csöpögtető öntözési mód magyarországi alkalmazása során szerzett tapasztalatok - Kísérleti tartályos csöpögtető öntözőberendezés
tenyészidőszakban leeső csapadék és időjárás-változások érzékeny reagálást kívánnának. Az öntözési gyakorlat szintjén — a mi éghajlatunk alatt — sem talajnedvesség-mérésekkel, sem egyedül a vizsgált növényállomány evapotransz- spirációjának alapulvételével nem lehet a csöpögtető öntözések vízadagjait és főként időpontjait meghatározni. Az egyes évek öntözési idényeiben lehulló különböző mennyiségű természetes csapadék rövidebb-hosszabb időre teljesen felboríthatja víz- adagaíási előirányzatainkat. Ezért célszerű lenne egy üzemi szinten is alkalmazható módszert használni a vízadagok meghatározásához. Erre vonatkozóan a VITUKI készített javaslatot. A csöpögtető öntözés vízadagjait a VITUKI véleménye szerint indokoltnak látszik az öntözött növényállomány várható napi vízfogyasztása alapján meghatározni. A vízadag mennyiségét azonban célszerűnek tartják az állomány teljes felülete helyett 30—40%-kal csökkentett területre számítani. A csöpögtető öntözések vízadagjainak és időpontjainak eldöntésére pillanatnyilag nem látnak más, szintén könnyen megvalósítható lehetőséget, mint az öntözött táblánként vezetett megközelítő pontosságú vízháztartási könyvelést. A magyarországi csapadékosabb éghajlat alatt is vannak olyan növények, amelyek a csöpögtető öntözéssel biztosított optimális vízellátottságot nagyobb vagy jobb minőségű terméssel hálálják meg. A csöpögtető öntözés elterjedése hazánkban elsősorban egyes ültetvényeken (gyümölcs, szőlő), valamint az üveg és fólia alatti termesztésben várható. E kultúrák körében az elmúlt években beható vizsgálatok indultak meg az új módszer fejlesztésére, amelyek közül ki kell emelni az öntözési Kutató Intézet (ÖKI), a Mezőgépfejlesztő Intézet (MEFI), a Műanyagipari Kutató Intézet (MÜKI), a Szőlészeti Kutató Intézet (SZKI) és a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI), a Gödöllői Agrártudományi Egyetem (ATE), valamint a Kertészeti Kutató Intézet (KKI) tevékenységét. A berendezés kialakításával elsősorban a MEFI és az SZKI, a VITUKI, valamint a MÜKI, a biológiai kérdésekkel, a víznormákkal és a víz talajban való mozgásával az ATE, az SZKI, a VITUKI és a KKI foglalkozott. Több helyen működnek, illetve épülnek kísérleti csöpögtető öntözőtelepek az országban. Számuk mintegy ötvenre tehető. Általános jellemzőjük, hogy kisparcellás vagy néhány hektáros területen üzemelnek. Nagyobb részük egyedi hazai termék, de találhatók import — főleg ausztráliai és olasz — berendezések is. Üzemeltetőik általában —• valamelyik az előzőekből említett kutató-, fejlesztőintézménnyel társulva — olyan mezőgazdasági nagyüzemek, amelyek érdeklődnek az új módszer bevezetése iránt. Számos műszaki probléma megoldásával foglalkoztak hazai szakemberek. Elsősorban a csöpög- tetőtestek kialakításával, a csöpögtetőszárnyak méretezésével, a nyomásszabályozás lehetőségeivel és a szűrés megoldásával. Az importból származó tartályos berendezésekkel kapcsolatos megfigyeléseket emeljük ki, s ismertetjük a továbbiakban. Kísérleti tartályos csöpögtető öntözőberendezés A Pisai Egyetemen Celestre professzor irányításával tervezett és készített berendezéseket az Országos Vízügyi Hivatal importálta 1972-ben, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem üzemeltette Gödöllőn különböző kultúrákban kísérleti céllal az 1972— 1974-es években. A tartályos csöpögtető öntöző- berendezés két változatát alkalmazták. (A két változat csöpögtetőtestei különböznek egymástól.) Az öntözőberendezést mindkét változat esetén négy részre tagolhatjuk: a) hálózati szűrő, b) nyomáskiegyenlítő, ill. nyomásbiztosító tartályok, c) műanyag nedvesítőszárnyak, d) csöpögte tőtestek. A hálózati szűrők a tartályok vezetékeibe vannak beépítve, s biztosítják a csöpögtető testek zavartalan, folyamatos üzemét azáltal, hogy visszatartják a szennyeződéseket, amelyek eltömődést okozhatnak. A gödöllői tapasztalatok szerint azonban a finom szűrőberendezések üzem közben rendre elzáródnak, annak ellenére, hogy az öntözés tározóból, tehát viszonylag tiszta vízzel történt. (A nagyobb szűrőkkel és homok-kavics rétegen való egyszerű átóramoltatással ugyancsak Gödöllőn 1973-ban szerzett tapasztalatok már kedvezőbbek.) A Gödöllőn vizsgált olasz csöpögtetőberendezések nyomáskiegyenlítő és vízadagoló tartályokkal (7., 8. ábra) kapcsolódnak az öntözőhálózathoz. A berendezés nyomásigényét a kiemelt tartályok vízszintje biztosítja. Ezek egyszerű mechanizmus segítségével önműködőek. Hasonló megoldásokban alapvető szabály olyan önműködő berendezések létesítése, amelyek gazdaságosan és biztonságosan ürítik a tartályokat, és ily módon elkerülhetővé teszik a gondosan tervezett, de az idő múlásával rozsdaképződés vagy anyagfáradás következtében meghibásodott vezérlő mechanizmusok alkalmazását. A Gödöllőn vizsgált berendezés szóban forgó elemei e követelményeknek megfelelnek, s az itt szóba jöhető automatikák nagy száma mellett az első tapasztalatok alapján jó benyomást tettek. A tartályok felső szintjének magassága 1,5—2,0 m, ürülési szintjük 0,2—0,5 m. A tartályok a t + T idő alatti, szabályozható megtelésükkel a q töltő vízhozamot, időszakosan Q kiömlési (öntöző) vízhozammá alakítják át, ahol Q = q (1+—) T Í3
