Tóth Árpád: Az öntözés és tápoldatozás technikája (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2000)
1. Az öntözés és a talaj
Ammonium, nitrát, foszfor, kálium Ezen elemeknek a maximálisan engedélyezett mennyisége általában nincs meghatározva az öntözővízben. Természetes körülmények között mennyiségük alacsony, nem elégítik ki a növény szükségleteit. Jelentős előfordulásra szennyvizek, tisztított vizek öntözésénél számíthatunk, ekkor tápanyagként számba vehetők. A tisztított vizeknél ezeknek az ionoknak a mennyisége nagyban függ a hőmérséklettől (a tisztítóban folyó biológiai tisztítás miatt), így mennyiségi előfordulásukat az év folyamán gyakran ellenőrizni kell. Mikroelemek A bór alacsony (kevesebb mint 0,3 ppm) vagy magas (nagyobb 1,5 ppm) volta okozhat problémát. Amennyiben mennyisége kevés, úgy pótlásra szorul, ha eléri vagy meghaladja az 1,5 ppm értéket, akkor az adott növény esetében külön kell vizsgálni a bórtoleranciát. A réz, a cink mennyiségét általában szintén meghatározzák a laboratóriumi vizsgálat során. Az öntözővízben található mennyiségük általában nem tükrözi a növények számára felvehetőségüket. A vas és a mangán mennyisége nagyon jelentős kérdés. Ezek az elemek változó vegyértékűek, oxidáló közegben újabb oxigént tudnak megkötni. Ennek hatására más tulajdonságuk lesz, oldhatóságuk drasztikusan csökken, a csepegtető alkatrészekben oldhatatlan kicsapódást képeznek. Ezen elemek jelenléte a vizet sárgásbarnára színezi, kipermetezve a növények és a termesztőközeg szintén hasonló színűek lesznek. A fluor és a lítium mennyisége néhány helyen jelentős mértékű lehet. Az 1 ppm feletti fluor és 2,5 ppm-t meghaladó mennyiségű lítium egyes növényeknek már veszélyes lehet. Elektromos vezető'képesség (EC) A vízben oldott ionok mennyiségével arányosan nő a vezetőképesség. Az EC-ből nem következtethetünk a vízben oldott sók fajtájára, így ebből az adatból nem lehet megítélni a víz alkalmazhatóságát az öntözésre. A gyakorlati minták mérési eredményei alapján megállapítható, hogy 1 mS/cm (1 dS/m) a víz származási helye szerint 640 és 700 mg/1 közötti só mennyiségének felel meg. Ez a mérési tartomány meglehetősen pontatlan becslést tesz lehetővé az összes oldott anyagtartalomra (TDS, total dissolved solids) vonatkozóan. A növények sótűrése nagyon változatos, néhány növényre vonatkozó adat található a 25. táblázatban. Néhány trágyázásra használt só, pl. a karbamid, nem vezeti az elektromosságot. Ezek használata esetén a tápoldatkeverés utáni EC mérése félrevezető lehet, mert a kémiai átalakulásuk után a talajban keletkező vegyületek már elektromosan vezetnek. A kémhatás, pH A kémhatás jelentősége néhány esetben eltúlzott, nem lehet csak ennek függvényében nyilatkozni a víz minőségéről. Előfordul, hogy magas 8 pH feletti kémhatás jelenthet alacsony hidrogén-karbonát- és sótartalmat. A természetes vizek kémhatása 6,0-8,0 pH között mozog a víz származási helyétől függően. A semleges érték a 7, a termesztett nö24
