Thyll Szilárd (szerk.): Talajvédelem és vízrendezés dombvidéken (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1992)
I. A lejtők talajvédelmi és vízrendezési feladatai - 1. Thyll Sz.: A dombvidéki talajvédelem alapjai
sódik. Másutt a szakszerű erdőművelés és fahasználat hiánya miatt pusztulnak az erdők; Kanada egyes vidékein a nagy területen alkalmazott tarvágások és az erdőtüzek következtében pusztul el a dombokról a talaj, és megszűnik a vízháztartás egyensúlya is. Hazánkban az erdők területe a XIX. század elején még 2,8 millió hektár volt. Később a lakosság növekedésével, a mezőgazdaság terjeszkedésével és az iparfejlesztés miatt végzett erdőirtások eredményeként az erdőterület rohamosan csökkent, és 1925 körül 1,1 millió hektárral érte el a mélypontot. Az erdőirtás és az azt követő szántóföldi művelés hatására ekkor indult meg lejtős területeink rohamos erodálódása. A következőkben vázlatosan áttekintjük az erdőirtástól a talajpusztulásig vezető folyamatot. Az erdő növényzete és avartakarója vízelnyelő, vízszabályozó és vízelosztó szerepet tölt be. Az esőcseppek először a fák koronájára hullanak. A víz egy része a levelekről elpárolog, zöme azonban a fák gallyain, ágain lassan lecsorog az avarra. A vastag avartakaró a vizet, mint a szivacs felfogja, tárolja, és fokozatosan adja át a talajnak. Az így talajba jutott víz a gyökerek mentén lassan szivárog le a mélyebben fekvő területek felé. Elsősorban emiatt képes a jól kezelt, záródott erdő nagy záporok és gyors tavaszi hóolvadás esetén is talajelhordás nélkül levezetni a csapadékot. A gyökerek nemcsak a víz lassú talajba jutását segítik, hanem össze is tartják a talajszemcséket, és részt vesznek a mélyebb rétegekből való tápanyagfelvételben is. A fák kivágásával a fedetlen talajról a lehulló csapadék lefolyása a kísérletek szerint 5-40- szer gyorsabb, mint az erdőben. A rendszeres talajművelés hatására az avartakaró és az alatta felhalmozódott szervesanyagkészlet is nagyon gyorsan lebomlik. Az általában amúgy is mészszegény, kilúgozott erdőtalajokon egyébként is kevésbé tartós a talaj szerkezete, amely korábbi szerves- anyag-tartalmát elvesztve egyre kevésbé képes ellenállni a víz romboló hatásának. Különösen a déli kitettségé domboldalakon, lejtőkön nagyon erős a napfény besugárzása, a talaj erősen felmelegszik, hiszen a lombozat és az avar árnyékoló, hőkiegyenlítő hatása immáron nem érvényesül. A felmelegedett talajra nagy energiával hulló esőcseppek a talajszemcséket nemcsak energiájuk miatt, hanem a talaj és a csapadék hőkülönbségének a hatására is könnyen szétrombolják. Az esőzés megindulását követően csakhamar kialakul a lejtőn az összefüggő vízlepel, amely a fedetlen időszakokban akadály nélkül magával ragadja a felaprózódott talajt. Az egyre jobban lepusztuló területeken nemcsak az okszerű szántóföldi növénytermesztés válik egyre gazdaságtalanabbá, hanem az erdő vízszabályozó és -elosztó szerepének csökkenésével nagy térségekben egyre több gondot okoz a szaporodó lakosság és a fejlődő ipar ivó- és ipari vízzel való ellátása is. Emiatt kell víztározókat építeni. Ezek gyors feliszapolódását csak úgy lehet megakadályozni, hogy vízgyűjtő területük lejtőin a lepusztult legelőket, sőt a szántó egy részét is újra erdősítik. Erre jó példa a Rakacai- és a Lázbérci-víztározó. A rövidebb, meredek lejtőkről a talaj közvetlen a völgyekbe kerül, feltölti a vízfolyásokat, eltemeti a jól termő völgyi rétek, legelők jelentős részét is. A hosszabb lejtők meredek részéről a talaj rendszeresen betemeti az alattuk elterülő kisebb lejtésű területeket, sokszor elpusztítva a tavasszal kelő vetéseket is. A két világháború közötti Alföld-fásítási, majd az ezt követően megvalósult országfásítási program eredményeként 1984-re az erdők területe 1,7 millió hektárra, az erdősültség pedig 17,6%-ra nőtt. Az erdőterületeknek közel 30%- a 17%-nál meredekebb lejtőkön helyezkedik el. Az erdők mai állapotát számba véve beszélnünk kell arról, hogy az egyre intenzívebbé váló erdőgazdálkodás következtében csökken a természetes és természetszerű erdők aránya. Tekintélyes részük ma már kultúrökoszisztéma szerint telepített, amelynek önszabályozó képessége lényegesen kisebb. Nőtt a telepített, általában az elegyetlen, ökológiailag kevésbé stabil erdőállomány 41
