Tározási kézikönyv. Földgátas sík- és dombvidéki tározók (OVH, Budapest)
II. Előmunkálatok és a tervezés - 3. A tározók tervezése
A 4—5 m-nél alacsonyabb töltéseknél burkolat helyett, a víz elhaboló és a jég pusztító hatása ellen biológiai védelmet (nádsávot) is lehet alkalmazni (5.242 pont). A gátkoronát a tervezett forgalomnak megfelelően füvesíteni, kavicsolni kell, vagy aszfaltburkolattal, illetve betonburkolattal ellátni. A szárazoldali rézsűre biológiai védelmet, sekélyen gyökerező füvesítést kell tervezni. A túl magas, töretlen rézsűfelületet célszerű padkával megszakítani, a padkára pedig kétirányban elvezető folyókát kell tervezni (20 m hosszú rézsűt egy padkával megosztani mindenképpen indokolt). A folyókákat a gátrézsű és az eredeti terep metszésvonalában vezetendő gyűjtőfolyókával kell összefogni, majd a fenékürítő műtárgy vízládája alá elvezetni. A völgyzárógát állagát ezek a védőművek óvják. A védőművek betervezésekor inkább a biztos megoldást kell előirányozni, a túlzott takarékosság az állagvédő művek terén később rendszerint kellemetlen kimosásokat okoz. Ezek utólagos javítása általában többe kerül, mintha a teljességet jelentő védőművet előre megépítették volna. 3.2 A műtárgyak méretezése 3.21 Általános szempontok A tározók üzemszerű működéséhez különböző műtárgyak szükségesek, melyek a következő feladatokat látják el: — építés alatti árvíz elvezetése, — üzemi víz kivétele, — a tározó leürítése, — árvizek elvezetése a völgyzárógát megépülte után, — a tározóba befolyó és onnan kivett vízhozam mérése, — hordalék visszatartása, — élővízpótlás, — energiatermelés. Ezek a követelmények nem merülnek fel minden tározónál, de kielégítésük szükségességét a tervezésnél minden esetben mérlegelni kell. Nem minden esetben szükséges például a hordalék visszatartása, a tározó leürítése, és hazai viszonyok között a legritkább esetben kerül sor energiatermelésre. A tározó üzemelését közvetlenül biztosító műtárgyak: — árapasztó, — fenékürítő és vízkivételi műtárgy. Az adottságoknak megfelelően a tározó műtárgyai néha egyesíthetők. A műtárgyak építési anyaga elsősorban vasbeton. Külön műszaki és gazdaságossági mérlegelés alapján azonban alkalmazható vasalt beton, beton, acélcső, esetleg alárendeltebb esetben azbesztcement cső is. 59