Szolnoky Csaba - Mészáros Csaba: Vízépítés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1992)
2. Vízkészlet-gazdálkodás
giából ismert a vízháztartási mérleg, amely "háromkarú", ugyanis egy adott területegységre belépő, onnan_ kilépő, és a készletváltozást jelentő vízmennyiségek összevetéséből áll. A vízgazdálkodási mérleg szimbolikus alakja a következő formában írható fel: ?(E,t) = 't [K(E,t), I (E,t)] ahol a vízgazdálkodási mérleg minden eleme és mutatója egyrészt valamilyen E vízgazdálkodási területegység, másrészt a t idő függvénye. A mérleg két karja: a hasznosítható vízkészlet (K) és a vízigény (I) csak valamely térrész és időegység függvényében fejezhető ki. A készlet (K) és az igények (I)•összemérésének legáltalánosabb módjaként a vízmérleg két legjellemzőbb mutató- j at a Tf1 = K - I = F mutatót a szabad vízkészlet (F > 0), illetőleg a vízhiány (F < 0) értékének, a mutatót pedig a vízkészlet elméleti kihasználtságának (k < 1 aktív, k > 1 passzív vízmérleg) jellemzésére alkalmazzuk. Ha a vízmérleg aktív, akkor a tartalékok célszerű fel- használására kell törekedni a következő szempontok figyelem bevételével:- vízhiányos szomszédos területek ellátása,- mezőgazdasági vízhasználatok fejlesztése,- tározómedencék építési programjainak szűkítése,- a költségesebb többszörös és ismételt vízfelhasználás csökkentése. A vízmérlegre akkor mondjuk, hogy egyensúlyban van, ha a hasznosítható vízkészletnek az adott időszakban bizonyos tartóssággal (valószínűséggel), bizonyos mértéknél kisebb hasznosítatlan része van, vagy pedig a vízigények kielégítésében mutatkozó hiány bizonyos mértéknél, a vízhiány-tűrés normatív értékénél kisebb. Egyensúlyi vízmérleg esetében gyakorlatilag sem a vízhasználatok fejlesztésére nincs lehetőség, sem pedig a vízhiányt megszüntető intézkedésekre nincs szükség; az operatív vízgazdálkodás feladata a ked- vező helyzet fenntartása. A vízmérleg passzív, ha a vízhasználatok vízigényének kielégítésében a vizsgált időszakban bizonyos tartóssággal 29
