Szlávik Lajos: Szembenézünk az árvizekkel - a 2013. évi árvizek és belvizek krónikája (2013)

Térképek - Nagykunsági árvízi tározó

Gróf Szapáry Gyula (1832-1905) 1832. november 1-én született Pesten. Jogi tanulmányainak befejezése után a vár­megye törvényhatóságát szolgálta, 1860-ban első alispánja lett. Összesen kilencszer volt képviselő, majd pénzügyminiszter, közlekedési miniszter, földmívelésügyi mi­niszter, 1890 márciusa és 1892 novembere között miniszterelnök. Gróf Szapáry Gyula szerteágazó tevekénysége kiterjedt a vizek ügyére, sző­kébb pátriájában a Közép-Tisza szabályozására és a társulatok tevékenységére, illetve országos szinten a Duna, a Tisza és a Rába szabályozására is. Tevékeny és gazdag életpályája közvedenül kapcsolódik a Közép-Tisza vi­dékéhez és Szolnokhoz. A Nagykunsági tározó mai területe a család egykori taskonyi birtokának része volt. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a 19. század társulati mozgalmában, mint a Tisza-szabályozás térségi kiemelkedő alakja, irá­nyítója. A Nagykunsági árvíztározó töltő-ürítő csatornáján átívelő pusztataskonyi közúti hidat 2013-ban róla nevezték el. A Pusztataskonyi Szapáry-híd Gróf Szapáry Gyula emlék­táblája a nagykunsági árvíztározó töltő-ürítő csatorna mellett, a hídfőnél (jobbra lent) Báró Orczy Lőrinc emlék­táblája a nagykunsági árvíztározó töltő-ürítő műtárgyánál gróf SZAPÁRY GYUIJV (1832 - 1905) uz Arany - gyapjas rend vitéze, tuskonvi földbirtokos - ga/dilkod(t, Közép - Tiszai Ár men lesi tő Társulat elnöke, leves és Külső - Szolnok vármegye főispánja, országgyűlési képviselő, miniszter és miniszterelnök. Taskonyi s/tp. Abádszalók a Vízbeeresztő és leeresztő műtárgy f Qbc 150 m Vs Tározófelület: 40 knr Tározótérfogat: 99 Mitr Tározási szint: 88,10 mBf Pus/tataskonv Vízbeeresztő és leeresztő csatorna Töltésmagasítás Abádszalóki szennyvíztisztító tel Tis/agyenda © bújtató □ átépítésre kerülő vízkivétel ^ szivomyás vízkivétel S3 zsilip szivattyúállással Nagykunsági árvízi tározó M = 1 : 50 000 2007. június Tervezett töltés

Next

/
Oldalképek
Tartalom