Szlávik Lajos: Szembenézünk az árvizekkel - a 2013. évi árvizek és belvizek krónikája (2013)
Települések - Tahitótfalu
Tahitótfalu A Tahitótfalut védő ideiglenes gát 29. Tahitótfalu — önkormányzati védekezés A KEOP pályázaton nyertes, de az árvíz idejére még nem kiépített védvonal nyomvonalán a település mintegy 800 m hosszon új depóniát készített. A 11. sz. út mentén útpadka magasítás történt a jobb parti hídfő és az Egri István utca között. A hídfőtől északi irányban a 11. sz. út mellett, az Orgona és a Visegrádi út 28. között homokzsákfal készült. A Tahitótfalu- Kisoro-szi közötti út mellett 600 m hosszban, két sor szélességben és három sor magasságban került sor magasításra. A meglévő depóniát a hídfőhöz homozsáksorral kötötték be. Elkészült a hídfő bordás megtámasztása. A szigeti hídfő északi részén nyúlgátas magasítást végeztek. Az ideiglenes védvonal, illetve a meglévő depónia is átszakadt és a víz elöntötte a falu északi részének egy részét; a víz mentett oldali részbe történő beáramlását a hídfő akadályozta meg. Felhasznált főbb anyagok: homokzsák: 40000 db, homok: 1 500 m3 Átszakadt egy Tahitótfalut védő önkormányzati gát A települést a Szentendrei-Dunaág választja két részre, a szentendrei-szigeti Tótfalura és a Visegrádi-hegység lábainál húzódó Tahira. A régészeti leletek szerint a területen már a kőkorszak óta megtelepedett az ember. A rómaiak korában két őrtorony állt itt, s a mai Pokol-csárda helyén római hídfőállás maradványai is előkerültek. A honfoglalás utáni Tahit először 1237-ben (Toh) említik a feljegyzések, míg Tótfalu írásos formában (Thothfalw) csak 1447-ben bukkan elő a történelem sűrűjéből. A török időkben Tahi csaknem teljesen elpusztult, míg a szigeten lévő Tótfalu sikeresen vészelte át a meg-megújuló hadjáratokat. A térség a török hódoltság után a Zichy család tulajdonából az óbudai koronauradalomhoz került malmaival, és a jól jövedelmező révvel, és királyi tulajdon maradt 1848-ig. A feljegyzések szerint a két település lakosai gabona- és gyümölcstermesztéssel, hajóvontatással és halászattal keresték kenyerüket. A filoxéra pusztításáig nagy jelentőségű volt errefelé a szőlő- termesztés és a borkultúra. Tahi, amely pusztaként szőlőhegyével és erdeivel Tótfaluhoz tartozott, a 19. századtól kezdve fokozatosan betelepült, elsősorban a fővárosi tehetős, polgári-művészi réteget vonzotta a nyugodt környezet és a Budapesthez való közelség. Ez meghatározta a községrész üdülő jellegét. A két partot nemcsak a komp, hanem 1914 óta - többször újraépített és bővített — híd is összeköti, amely jelenleg a Szentendrei-szigetre átvezető egyetlen híd. A dunai árvizek sokszor pusztítottak e vidéken. A legsúlyosabb megpróbáltatást 1838-ban és 1876-ban élték át a helybeliek, de a 20. században is gyakran (az 1926., 1941., 1945. évi árvizek idején) elöntötte az áradás a szigeti község egy részét és a teljes termőterületet. Az árvízi biztonság megteremtése érdekében a település és a környékbeli érintett birtokosok a Szentendre Szigeti Ármentesítő Társulathoz csatlakoztak, amely a töltéseket kiépítette és fenntartotta egészen 1948-ig. Azonban az új magassági rekordot hozó 1954-es árvíz után nem történt lényeges állami töltésfejlesztés, így az 1965-ös áradás idején víz alá került a Budapest- esztergomi út itteni szakasza. Tahitótfalu, barokk református templom A környék talaja a dunai hordalékképződésnek köszönhetően kiváló vízszűrő rétegződéssel rendelkezik, ezért az 1930-as évektől több csápos kút épült a szigeten, valamint Tahi és Leányfalu között is. Az ország napjainkban legnagyobb községi rangú települése, a több mint 5 500 főt számláló Tahitótfalu és térsége a KDW1ZIG működési területéhez tartozik. A község építészeti örökségéhez tartozik Tahiban Pollack Mihály szüreti háza, amelyet a neves építész még a 19. sz. első felében épített, valamint a volt Kernstok Károly-féle villa. Tótfalu nevezetessége a barokk református templom és a késő barokk stílusban épült katolikus templom. Tahitótfalu, Polgármesteri Hivatal A 2010-ben készült emléktábla felirata: ,y\ dunai gátakat építők és árvizek ellen védők emlékére”
