Szlávik Lajos: Szembenézünk az árvizekkel - a 2013. évi árvizek és belvizek krónikája (2013)
Táblázatok - A 2013 évi dunai árhullám LNV értékei
Esztergomi árvízszintek | úlius 9-én, Esztergomban elkészült a 2013-as árvíz szintjének országos viszonylatban is első megörökítése, egyfajta árvízi szintjelző tábla. Az esztergomi Dzsámiban (a Duna parton, a Bazilika tövében, a Berényi Zsigmond utca 18. szám alatt) az árvíz után egy hónappal felszerelt rozsda- mentes acélcsík, egy 21. századi árvíztábla párját ritkítja Magyarországon, mind kialakítását, mind kivitelezését tekintve. Bököd)' József gyűjtése szerint Esztergomban további 27 történelmi árvíztábla található, túlnyomórészt (25) az 1838-as jeges árvíznek állítva emléket. 1-1 tábla emlézetet az 1876-os és az 1965-ös árvizekre. A 2012-es év aszályos-csapadékhiányos időszaka után már 2012 decemberében is ádag feletti csapadékot mértek, majd 2013. első negyedéve is kimagaslóan sok csapadékot hozott. A sokévi átlaghoz képest januárban 178%, februárban 238%, márciusban 367% volt a csapadékmennyiség havi országos ádaga. Az első negyedév magyarországi átlagolt csapadékösszege 238 mm volt, amely 146 mrn-rel haladta meg az ebben az időszakban mért ádagos értéket és mintegy másfélszeres mértékben felülmúlta az utóbbi évtízed döntési rekordot eredményező időszakának (2010- 2011) átlagcsapadékát is. Ezt illusztrálja a 2010. és 2013. évi csapadékösszegek grafikonja (/. ábra). A jelentős csapadéktöbblet ellenére az elöntött terület maximális nagysága 2013-ban — a 2011-ben mért 380 ezer ha-hoz képest - csak 216 ezer ha volt. A 2010. évi döntési adatok értékelésénél azt is figyelembe kell venni, hogy a 3. (legnagyobb) belvízhullám tenyészidőszakban érte a mezőgazdasági területeket (2. ábra). Áprilisban és júniusban kevesebb, májusban ismét több csapadék hullott a sokévi ádagnál. Összességében az első félév halmozott csapadékösszege a sokévi átlagot jóval meghaladta, de elmaradt a 2010 évi csúcsértéktől. A 277. oldalon lévő tábládat összefoglalja a négy utóbbi, belvizekkel jelentősen terhelt év (2006, 2010, 2011, 2013) belvízvédekezéseinek néhány jellemző adatát. A 2013. évi belvízvédekezés összefoglaló értékelése (1) A korszerűsítésre kerülő Bölcskei Szakaszvédelmi Központ látványterve 1. ábra. Halmozott csapadék összegek (2010., 2013. és sokéves átlagok). 2. ábra. A 2010. és 2013. évi belvíz elöntések összehasonlítása. 250 ooo 225 000 200 000 175 000 150 000 125 000 100 000 75 000 50 000 25 000 0 01.01. 01.16. 01.31. 02.15. 03.02. 03.17. 04.01. 04.16. 05.01. 05.16. 05.31. 06.15. 06.30. 07.15.