Szlávik Lajos: Szembenézünk az árvizekkel - a 2013. évi árvizek és belvizek krónikája (2013)
Vízfolyások - Ipoly
Belvízcsatorna iszaptalanítása Árvízvédelmi töltés A mederből kilépő árvíznek a mentesített területre való kijutását akadályozó földmű, az árvízvédelmi gát terepszint fölötti része. Minimális méreteit hatósági előírás rögzíti. Ipoly A Duna bal oldali mellékfolyója. Szlovákiában, a Vepor-hegység DK-i lejtőjén, 1000 m tengerszint feletti magasságban ered, Ipoly-tarnócnál éri el Magyarországot, a Börzsönyt megkerülve Szob-nál torkollik a Dunába. Hossza: 254 km, vízgyűjtő területe: 5108 km2, ebből 1 518 km2 van hazánkban. A vízgyűjtő 3/5 része hegyvidék, a többi dombság és síkság. Nagyobb vizei a Nógrádi-medencében a Dobro- da-patak, a Lókos-patak és a Börzsönyben a Kemence-patak. Az Ipoly ősi, bizonyára indogermán eredetű folyónév, amelynek megfelelői egyes bolgár, szerb és ukrán folyónevekben is megtalálhatók. Ezeket egy „meglocsoló, befröcskölff ’ értelmű indogermán kifejezésre vezetik vissza. A magyarba germán közvetítéssel kerülhetett. Szlovákul lpel-nek, németül Eipel-nek hívják. Belvízelvezető csatornahálózat, belvíztározás és -szivattyúzás A belvizek elvezetését szolgáló létesítmények (csatornák, szivattyútelepek, szivattyúállások, zsilipek, tiltok, övgátak, tározók stb.) a belvízi művek. A belvíz- védelmi főmű a belvízrendszer vizeit a befogadóhoz szállító főcsatorna és annak torkolati szivattyútelepe vagy gravitációs zsilipé. Az Alföldön a belvizeket elvezető belvízcsatornákat sok helyen egykori természetes vízfolyások medréből alakították ki. A csatornák egymásba torkolló rendszere alkotja a belvízelvezető csatornahálózatot, amelynek az ideiglenes barázdák, folyókák, árkok, üzemi csatornák, mellékcsatornák és főcsatorna (főgyűjtő csatorna) az elemei. A belvíztározás a belvíz összegyűjtése az elvezetendő csúcs-vízhozamok mérséklése, vagy későbbi hasznosítása céljából. A síkvidék viszonylag mélyebb lapályai, továbbá a folyók árvízvédelmi töltésen kívülre került holtágai jöhetnek számításba elsősorban belvíztározóként. belvízátemelés a belvíznek a szivattyúzása, például a mélyebb terepről a magasabb vízszintű csatornába történő átemelése hordozható szivattyúval. Belvízkár A belvízborítás okozta kár. Közvetlen belvízkár az épületekben, berendezésekben, közlekedési vonalakban keletkezett kár, továbbá a mezőgazdasági termés mennyiségének csökkenése, minőségének romlása, a tenyészidő módosulása. Közvetett belvízkár a talajszerkezet romlása, a talaj tápanyag készletének mennyiségi csökkenése, minőségi romlása, a művelt talajszelvény térfogatsúlyának növekedése és a talaj mikrobiológiai aktivitásának csökkenése. Jégdugó eltávolítása a Lanka patakon (ÉDUVIZIG) Az árvízvédelem kezdetei A 12. századból fennmaradt írásos emlékek szerint a Csallóközt két oldalról is fenyegettek a Duna árhullámai, ezért az ott lakók ármentesítési munkákra kényszerültek. Töltésekkel és elzárásokkal védték a szigetet, egyúttal az állandó mezőgazdasági települések védelmét, illetve az állattenyésztés fejlődését is lehetővé téve. Árvédelmi gátak építéséről tanúskodik egy 1426-ban kiadott királyi rendelet, amely mind a nemesek, mind a nem nemesek számára kötelezően előírja, hogy vegyenek részt a Somorja község védelmére létesítendő töltések munkálataiban. A XVI. században a Duna felső szakaszán megkísérelték az elöntéseknek kitett területek ármentesítését. Erre utal egy 1569. évi királyi rendelet, amely Csallóköz-sziget meglévő gátjainak megerősítését írja elő. írásos nyoma van annak is, hogy a Dráva-Száva közén szintén voltak védőgátak, melyek valószínűleg még régi római építkezések maradványai. Debrecen határában a XIITXIV században épült a Nagyárok vagy Ördögárok; a Hortobágy pusztát átszelő Árkuspatak — a Völgyes-tó, a Szárazér és más vizek levezetésére szolgáló csatorna. A XVII. században több rendelkezés vonatkozott a győri Duna-ág és a Rába szabályozására, a Vág árvizeinek levezetésére, töltések emelésére, valamint a Duna töltéseinek helyreállítására. A korbeli dokumentumokban a Mura-menti védőgátak állapotára vonatkozó utalás is olvasható. Több, a XVII. században kelt rendelet gátak, védőtöltések építését írta elő a Tisza mentén. Az árvédelem ügyét tehát bizonyíthatóan már évszázadokkal ezelőtt fontosnak tartották. Az előbb vázolt korszakban azonban átfogó rendezésről még nem beszélhetünk. A vizek lefolyását sok helyütt a vízimalmok is akadályozták, amelyek lebontásához a tulajdonosaik természetesen nem járultak hozzá; másutt nem gondozták a már megépített védtőltéseket, s több, korábban megásott csatorna feliszapoló- dott, elmocsarasodott, mert nem fordítottak gondot rendszeres tisztításukra.
