Szlávik Lajos: Szembenézünk az árvizekkel - a 2013. évi árvizek és belvizek krónikája (2013)

Vízfolyások - Ipoly

Belvízcsatorna iszaptalanítása Árvízvédelmi töltés A mederből kilépő árvíznek a mentesített területre való kijutását akadályozó földmű, az árvízvédelmi gát terepszint fölötti része. Minimális méreteit ható­sági előírás rögzíti. Ipoly A Duna bal oldali mellékfolyója. Szlovákiában, a Vepor-hegység DK-i lejtőjén, 1000 m tenger­szint feletti magasságban ered, Ipoly-tarnócnál éri el Magyarországot, a Börzsönyt megkerül­ve Szob-nál torkollik a Dunába. Hossza: 254 km, vízgyűjtő területe: 5108 km2, ebből 1 518 km2 van hazánkban. A vízgyűjtő 3/5 ré­sze hegyvidék, a többi dombság és síkság. Na­gyobb vizei a Nógrádi-medencében a Dobro- da-patak, a Lókos-patak és a Börzsönyben a Kemence-patak. Az Ipoly ősi, bizonyára indogermán erede­tű folyónév, amelynek megfelelői egyes bol­gár, szerb és ukrán folyónevekben is megtalál­hatók. Ezeket egy „meglocsoló, befröcskölff ’ értel­mű indogermán kifejezésre vezetik vissza. A magyarba germán közvetítéssel kerülhetett. Szlovákul lpel-nek, németül Eipel-nek hívják. Belvízelvezető csatornahálózat, belvíztározás és -szivattyúzás A belvizek elvezetését szolgáló létesítmények (csa­tornák, szivattyútelepek, szivattyúállások, zsilipek, tiltok, övgátak, tározók stb.) a belvízi művek. A belvíz- védelmi főmű a belvízrendszer vizeit a befogadóhoz szállító főcsatorna és annak torkolati szivattyútelepe vagy gravitációs zsilipé. Az Alföldön a belvizeket el­vezető belvízcsatornákat sok helyen egykori termé­szetes vízfolyások medréből alakították ki. A csator­nák egymásba torkolló rendszere alkotja a belvízelve­zető csatornahálózatot, amelynek az ideiglenes baráz­dák, folyókák, árkok, üzemi csatornák, mellékcsa­tornák és főcsatorna (főgyűjtő csatorna) az elemei. A belvíztározás a belvíz összegyűjtése az elveze­tendő csúcs-vízhozamok mérséklése, vagy későbbi hasznosítása céljából. A síkvidék viszonylag mé­lyebb lapályai, továbbá a folyók árvízvédelmi tölté­sen kívülre került holtágai jöhetnek számításba első­sorban belvíztározóként. belvízátemelés a belvíznek a szivattyúzása, például a mélyebb terepről a magasabb vízszintű csatorná­ba történő átemelése hordozható szivattyúval. Belvízkár A belvízborítás okozta kár. Közvetlen belvízkár az épü­letekben, berendezésekben, közlekedési vonalakban keletkezett kár, továbbá a mezőgazdasági termés mennyiségének csökkenése, minőségének romlása, a tenyészidő módosulása. Közvetett belvízkár a talaj­szerkezet romlása, a talaj tápanyag készletének mennyiségi csökkenése, minőségi romlása, a művelt talajszelvény térfogatsúlyának növekedése és a talaj mikrobiológiai aktivitásának csökkenése. Jégdugó eltávolítása a Lanka patakon (ÉDUVIZIG) Az árvízvédelem kezdetei A 12. századból fennmaradt írásos emlékek szerint a Csallóközt két oldalról is fenyegettek a Duna árhullámai, ezért az ott lakók ármente­sítési munkákra kényszerültek. Töltésekkel és elzárásokkal védték a szigetet, egyúttal az állan­dó mezőgazdasági települések védelmét, illetve az állattenyésztés fejlődését is lehetővé téve. Árvédelmi gátak építéséről tanúskodik egy 1426-ban kiadott királyi rendelet, amely mind a nemesek, mind a nem nemesek számára köte­lezően előírja, hogy vegyenek részt a Somorja község védelmére létesítendő töltések munká­lataiban. A XVI. században a Duna felső sza­kaszán megkísérelték az elöntéseknek kitett te­rületek ármentesítését. Erre utal egy 1569. évi királyi rendelet, amely Csallóköz-sziget meglé­vő gátjainak megerősítését írja elő. írásos nyo­ma van annak is, hogy a Dráva-Száva közén szintén voltak védőgátak, melyek valószínűleg még régi római építkezések maradványai. Debrecen határában a XIITXIV században épült a Nagyárok vagy Ördögárok; a Hortobágy pusztát átszelő Árkuspatak — a Völgyes-tó, a Szá­razér és más vizek levezetésére szolgáló csatorna. A XVII. században több rendelkezés vonat­kozott a győri Duna-ág és a Rába szabályozásá­ra, a Vág árvizeinek levezetésére, töltések emelé­sére, valamint a Duna töltéseinek helyreállítására. A korbeli dokumentumokban a Mura-menti vé­dőgátak állapotára vonatkozó utalás is olvasható. Több, a XVII. században kelt rendelet gátak, vé­dőtöltések építését írta elő a Tisza mentén. Az árvédelem ügyét tehát bizonyíthatóan már évszázadokkal ezelőtt fontosnak tartották. Az előbb vázolt korszakban azonban átfogó rendezésről még nem beszélhetünk. A vizek le­folyását sok helyütt a vízimalmok is akadályoz­ták, amelyek lebontásához a tulajdonosaik ter­mészetesen nem járultak hozzá; másutt nem gondozták a már megépített védtőltéseket, s több, korábban megásott csatorna feliszapoló- dott, elmocsarasodott, mert nem fordítottak gondot rendszeres tisztításukra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom