Szlávik Lajos: Szembenézünk az árvizekkel - a 2013. évi árvizek és belvizek krónikája (2013)
Települések - Baja
Baja A magyarországi Duna-szakasz egyik legjellegzetesebb „vízi” városa. A római időkben itt állt a Petavi- um nevű castrum. A honfoglalás után fontos folyami átkelőhellyé vált. Első írásos említése (haja) 1323-ból származik. A török hódoltság időszakában jelentős erődítmény és kikötő volt, több száz házzal, mecsettel és fürdővel, ám a török uralom végére elnéptelenedett. Azonban 1686-1690 között az idemenekülő bosnyákoknak, majd a horvát (bunyevác, sokác) és szerb, utóbb a német (sváb) betelepülőknek köszönhetően emelkedett meg ismét az — 1696-tól mezővárosi rangra emelt — település népessége. A 18. sz. első harmadában újra földesúri tulajdonba került, s csak 1858-ban váltotta meg magát végleg a város. Jóllehet Baját pestisjárvány (1739), szinte rendszeres jeges árvizek (1751, 1775, 1838, 1850, 1862, 1876, 1878, 1883. és 1891.) és tűzvész (az utolsó 1840-ben) pusztították, ennek ellenére a 18-19. században a vízi szállítás révén az Alföld egyik legjelentősebb kereskedelmi központjává vált, ami lehetővé tette, hogy gazdasági és kulturális téren is a környék centrumává fejlődjön. A város — árvízi biztonságának megteremtésére — az 1870-es években csatlakozott a Pestmegyei Sárközi Dunavédgát- és Csatornázási Társulathoz, amelynek gátrendszerét a bajai magaspartba kötötték be. Baja északi részétől a Duna-völgyi-fő- csatorna nagy ívben, nyugati irányba kanyarodva torkollik a Dunába, mellette töltés épült. A Duna egyik mellékága, a Sugovica nagy kanyarulata a város alá hajlik. A Sugovica szabályozása 1931-re fejeződött be az új torkolat kiépítésével. A város neves szülöttének, Türr István tábornoknak kitartó munkálkodása vezetett oda, hogy — a Duna és a Tisza összekötését lehetővé tevő, s az 1800-as évek elején létrehozott Ferenc-csatorna vízellátásának biztosítására 1875-ben megépüljön a Baja-Bezdáni tápcsatorna. A csatorna vízszintjének szabályozását az akkori Európában egyedülálló, tégla- falazatú hajó- és tápzsilip, a bajai Deák Ferenc-zsilip látja el. A zsilip, amely a Baja-Ujmohács közötti dunai árvízi fővédvonal része, létezésének legnagyobb megpróbáltatását az 1956. évi jeges árvíz idején szenvedte el, amikor csak rendkívüli erőfeszítésekkel sikerült tönkremenetelét megakadályozni. Ez a jeges ár a város egy részét elöntötte, amire a városban és a környék településein több árvíztábla is emlékeztet. Baja, a Duna-parti város Bajai árvíztáblák Baja árvízveszélyes helyzetét érzékelteti a Vörös tér (Kápolna utca) egyik házának falán látható árvíztábla „gyűjtemény”, amely az 1876-os, 1883-as és 1897-es szomorú árvizeknek állít emléket. Baja az I. világháborút és a szerb megszállást követően, 1921-től 1941-ig volt Bács- Bodrog vármegye székhelye. Jogállását a II. világháború után visszakapta, majd az új közigazgatási határok kijelölésekor — Bács-Kiskun megye létrehozásával - 1950-ben veszítette el, de megtartotta járási-térségi, gazdasági, kulturális, oktatási, és közigazgatási központi szerepét. 1962-ben itt kezdte meg működését a Dégen Imre vezette Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) által alapított Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikum, amelyet 1971-től főiskolává szerveztek, majd pedig 1996-tól az itt már 1870-től létező tanítóképző főiskolával egyesülve ma az Eötvös József Főiskola keretében a hazai felsőfokú vízgazdálkodási szakemberképzés egyik fontos intézménye. Az idegenforgalmi látnivalókban bővelkedő, közel 40 ezer lakosú Baja az ADUVÍZIG működési területén fekszik, annak központja. Baja, Szentháromság tér - madártávlatból
