Szlávik Lajos: Szembenézünk az árvizekkel - a 2013. évi árvizek és belvizek krónikája (2013)
Települések - Nagymaros
06.06. Földanyagú töltésmagasítás bordás megtámasztása lm-^'es műanyag ballonok és homokzsák beépítéssel vagy klasszikus módon, csak homokzsák beépítéssel. 06.06. A mentett oldali előtér vállalkozó általi feltől tésének folytatása. Szállítóét építése. Buzgárelfogások. Mentett oldali előtér felpuhulásoknál leterhelés építése. Vonalvilágítás telepítése. 06.07. 2:00 négy védelmi szakasz kialakítása:- I. szakasz: 19+100-20+195 tkm,- II. szakasz: 18+400—19+100 tkm, — III. szakasz: 17+400—18+400 tkm, — IV. szakasz: 15+550—17+400 tkm. 06.07. A munkaterület világítása fáklyákkal és reflektorokkal (honvédségi és VIZIG-es eszközökkel). 06.07. A szakasz végén (18+400-18+600 tkm), a kotrógéppel kialakított nyúlgátat búvárok fóliázták. A búvármunkákra rendelkezésre állt a honvédség két, ösz- szesen 12 fős búvárcsoportja. 06.07. Megkezdődött az átázott, megcsúszott rézsű megtámasztása. A töltött zsákokat a rámpától élőlánc juttatta be a szakasz feléig. A további részekre helikopterek konténerzsákba töltve hordtak be homokzsákot. A helikopterek keltette szél többször megbontotta a fóliázást. A szállítókötelek összetoldásával, a töltéstető helyett az előtérbe rakodással csökkentek a károk, gyorsabb lett a fordulás. 06.07. 5 m-es öntözőcsövek helyszínre szállítása, 75 db beépítése a bordás megtámasztásokkal érintett szakaszokon mutatkozó szivárgó vizek elvezetésére. 06.07. A délelőtt a már megépített 1 soros magasítás erősítése még egy sor zsákkal, valamint fóliaterítéssel. 06.07. A földanyagú töltésmagasítások helyenként meghaladták a 2 m-t, állékonyságukat csak bordás megtámasztással lehetett biztosítani. A győrújfalui védekezés kronológiája (2) A védekezés eszközparkja Győrújfaluban Egy gyakorlatban és elméletben is képzett dunai mérnök Ihrig Dénes (1899-1991) Az egykori Pozsega vármegyei Moszlanácson született, s 1924-ben a pesti műegyetemen oklevelet szerzett mérnök 1927-ben a szélesebb értelemben vett vízügyi szolgálatnál talált feladatot, mint a Margitta- szigeti Armentesítő és Belvízlevezető Társulat mohácsi szakaszmérnöke, majd 1937-től mint igazgató főmérnöke. Az ország egyik legjobban és legbiztosabban működő társulatát csak 1948-ban, a társulati mozgalom államosításakor hagyta ott, s ekkor lett az Országos Vízgazdálkodási Hivatal ár- és belvízvédelmi szakterületének irányítója. Az igazi szakmai kihívás azonban csak ezt követően érte utol. 1952- ben megbízást kap a vízügyi szolgálat kutató bázisának megszervezésére, s a sikerrel elvégzett kezdő lépések után négy éven keresztül ő volt a VITUKI első tudományos igazgatója. A forradalom bukását követően, 1957- ben lemondatták igazgatói beosztásáról és ettől kezdve teljesen a szaktudományi munkáknak szentelte életét. 1958-ban a VITUKI Felszín-alatti vizek főosztályát vezeti, s e terület kutatásait majd másfél évtizeden keresztül irányítja. Az aktív kutatómunkában való részvétele során különösen a szivárgási jelenségek műszaki szempontú vizsgálatát és az ebből fakadó gyakorlati tennivalók meghatározását tartotta fő feladatának. Mint az árvédelem elméleti és gyakorlati alapjainak feltárására végzett kutatások legfőbb irányítója készítette el a téma összefoglaló értékelését 1960-ban „Árvédelmi kutatások 1957-1959' címmel. 1958-1980 között a vízügyi szolgálat tudományos folyóiratának, a Vízügyi Köz-leménveknek volt a főszerkesztője. A hazai vízgazdálkodás ezen évtizedei a csapadékos periódusba estek, így az egész vízügy ágazat számára meghatározó jelentősége volt az árvizek és a belvizek elleni védekezésnek. A tiszai és a dunai árvizek számos folyószakaszon az évszázad legmagasabb árhullámait hozták, s a vízkárok elhárításának hidrológiai, vízépítési kutatásai nagy lendületet kaptak. Különlegesen nagy szerepet kapott e feladatok irányításában a gazdag gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező egykori társulati mérnök, Ihrig Dénes. Tudományos publikációinak jelentős része e tárgykörben született. Kutatásai azonban nemcsak a jelen és a jövő felé irányultak. Munkássága során a múlt kérdései is foglalkoztatták, hiszen, mint minden kutató vízmérnök, ő is vizsgálta az egykori vízi munkák következtében beállt természeti változások hatásait. Kitűnő mérnökökkel és történészekkel közösen megjelentetett könyve magyar víyst(abályoyás története (1973)” máig alapmű a témával foglalkozók számára. Eseményekben és eredményekben gazdag pályafutása, tudományos teljesítményei mellett is ízig-vérig gyakorlati szakember volt, aki soha nem tagadta meg egykori „gumicsizmás” mérnöki önmagát. Idős korában törékennyé váló alakja — ifjabb pályatársai általános tiszteletétől övezve — gyakran feltűnt a szakmai rendezvényeken, személyében megtestesítve a történeti kontinuitást, amely az egykori jeles elődöket a vízügyi szolgálat ma is tevékenykedő tagjaival összeköti. Kvassay-zsilip 1904-ben törvény mondta ki, hogy folyócsatornázással hajózhatóvá kell tenni a Duna-ágat, ennek érdekében hajózsilipet, vízerőtelepet, valamint víz be- és leeresztő zsilipet terveztek az ág felső és alsó torkolatához. 1909-ben pályázatot írtak ki a hajózsilip megépítésére, az építést 1913-ban fejezték be. A vízerőtelep építése elhúzódott: 1924-25-ben elkészült a vasbeton alaplemez, de a reverzibilis üzemű szivattyútelep-erőmű teljes befejezésére csak 1956-61 között került sor, 1962-ben helyezték üzembe. A zsilip teljes nyitásnál 30-40 m^/s vizet tud beengedni a Ráckevei-Soroksári Duna-ágba.
