Szlávik Lajos: Szembenézünk az árvizekkel - a 2013. évi árvizek és belvizek krónikája (2013)
Szakkifejezések - Védekezési gyakorlat
(2013. február 4-május 11.) A 2013. február és május közötti árvízvédekezés három szakaszban zajlott. Az első két védekezés (február 4-5. és február 23. és március 2. között) csak a felső-zagyvai 10.11. Szászberek-Jászberényi védelmi szakaszt érintette és csak I. fokú készültség elrendelésére volt szükség. 2013 tavaszának leghosszabb védekezése március 14-én kezdődött és május 11-ig tartott. Az időszak alatt a KÖTIVIZIG valamennyi árvízvédelmi szakasza készültségben volt. Minden védelmi szakaszon el kellett rendelni a legmagasabb, III. fokú árvízvédelmi készültséget is, kivéve a 10.04. Kiskörei-tározó menti árvízvédelmi szakaszt, ahol II. fokú volt a készültségi szint. Az árvízvédekezés összesen 69 napig tartott, melyből III. fokú készültség 30 napon keresztül, II. fokú 16 napig, I. fokú pedig 23 napig volt érvényben. A Tóközei zsilip vízoldali szárnyfalánál tapasztalt földcsúszás, valamint az új Sajfoki zsilipnél tapasztalt töltésmeghibásodás miatt pontszerű III. fokú készültséget rendeltek el, amelyet tartósan fenntartottak. Az árhullám levonulásának időtartama alatt — mivel a tetőző vízállás végül sehol nem érte el a veszélyes vízállástartományt - az őr- és figyelőszolgálat ellátásán túl nagyobb mértékű árvízvédelmi beavatkozásra nem volt szükség. A védekezés keretében zárták az átereszeket, zsilipeket, néhány szakaszon nyúlgátat építettek, hullámverés elleni védelmet alakítottak ki, az elhabolással érintett szakaszokat bevédték. A KÖTIVIZIG árvízvédekezéseinek összefoglalása A Kiskörei Vízlépcső - 2013 Belvízzel elöntött terület a KÖTIVIZIG Nagyfoki belvízöblözetében A hosszú ideig tartó vízterhelés következtében a védvonalak mentén összesen közel 65 km hosszon jelentkezett fakadóvíz és 5,8 km hosszon szivárgó víz, amely 53 ha-on okozott elöntést. 124 csurgás jelentkezett és 5 új buzgár jelenséget is megfigyeltek. Áprilisban a KÖTIVIZIG területén érvényben lévő III. fokú ár- vízvédelmi készültségre tekintettel a Védelmi Osztagot készenlétbe helyezték. Az árvízvédekezést az igazgatóság saját és szerződéssel biztosított gépekkel, illetve járművekkel látta el. A maximális napi gép- és jármű igénybevétel április 21-én 150 db volt (a napi átlagos gépjármű-szám: 78 db). Az egyidejű, az összes belvízvédelmi szakaszra kiterjedő belvízvédelmi készültség, illetve a több védelmi szakaszt érintő III. fokú árvízvédelmi készültség miatt árvízvédekezési segítségnyújtás címén az EDUVIZIG állományából összesen 22 műszaki és 4 vízhozammérő átvezénylését kérték az OMIT-tól valamint 3 vízhozammérő átvezénylését az ADUVIZIG-től. A legnagyobb védekező létszám április 26-án dolgozott (1150 fő), átlagosan naponta 430 fő vett részt az árvízvédekezésben. A február és május hónapok között folytatott árvízvédekezési munkák becsült költsége 1,3 milliárd Ft volt. A felázott, a védekezés kezdetén még hóval borított talaj megnehezítette a munkát. A megelőző időszak csapadékos időjárásának hatására a talaj a legtöbb helyen vízzel telítődött, így a közlekedés, anyag és szivattyú szállítás nehéz feladat elé állította a védekezőket. A felázott töltéskoronákon való kényszerű közlekedés — elsősorban szivaty- tyúfelvonulások esetében - komoly károkat okozott, melynek helyreállítása már a védekezés alatt megtörtént. A KÖTIVIZIG belvízvédekezéseinek összefoglalása (2013. március 13—május 10.) 2013 tavaszán a KÖTIVIZIG-nek mind a tíz belvízvédelmi szakaszán rendeltek el legalább II. fokú, sőt négy szakaszon III. fokú belvízvédekezési készültséget. Az Igazgatóság területén a maximális elöntést 2013. április 7-én észlelték, 40900 ha-t, ami az elmúlt 50 évben a 9. legnagyobb érték. A művelési ágak szerinti elöntés a következő volt: vetés — 13100 ha, szántó — 10200 ha, rét, legelő — 12700 ha, egyéb — 4900 ha. Az összes elöntésből a KÖTIVIZIG területén Jász- Nagykun-Szolnok megyére 31100 ha, Heves megye területére 4300 ha, Pest megye területére 4450, Bács- Kiskun megye területére pedig 1 050 ha esett. A védekezési időszak alatt átemelt vízmennyiség 127,8 millió m-3 volt. Április 4-én regisztrálták a védekezési időszak napi átemelési maximumát, értéke 5,4 millió m3 volt. Ezen a napon 44 db stabil szivattyútelep üzemelt 62,2 m3/s kapacitással. A főművi védekezést ekkor 20 db hordozható szivattyú segítette 8,0 m3/s összes kapacitással. A védekezésben a maximális létszámot (278 fő) április 5-én foglalkoztatták. A 103 idegen dolgozó jellemzően szivattyútelepi gépészeti feladatokat látott el. A földmunkagépek száma április 11-én volt a legtöbb (18 db). KÖTIVIZIG Gerje-lecsapoló csatorna 3+200 szelvény