Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013)
2010. május
Sajó csatornázási terv - 1914 Míg a reformkorban a Beszédes József által szorgalmazott hazai csatorna tervek nem igazán találtak támogatókra, addig a 19. század végén, a nagyobb hazai folyók szabályozásának befejezése felé haladva a hivatalos közegek is egyre inkább úgy látták, hogy a víziút-fejlesztések hozzájárulnak az ipari-mezőgazdasági térségek fejlődéséhez. A Földmívelésügyi Minisztérium szervezetén belül felállított Folyócsatornázási Osztályon 1902-1904 között a nagy folyók (Duna, Tisza, Száva) mellékfolyóinak csatornázására készítettek terveket. Ezek közé tartozott a Sajó is, amelyet a torkolatától Bánrévéig, ill. Miskolcig 123,1 km-en kívántak hajózhatóvá tenni. A fő cél a borsodi bánya- és iparvidék szállítási igényeinek vízi úton történő kielégítése volt úgy, hogy egyszersmind a folyó vízerejét is hasznosíthassák. A hazai víziút-fejlesztési program végrehajtására a vízi beruházásról szóló 1908. évi XLIX. törvénycikk adott lehetőséget. Ditróy (Dieter) János főmérnök, a Vízügyi Közleményekben (1915) a következőképpen ecsetelte a kínálkozó lehetőséget: „Közgazdaság! szempontból nagyon fontos a Sajó hajózhatóvá tétele, mert medencéje bányatermékekben; vasércben, szénben és kőanyagban bővelkedik, sőt partjain fekszik hazánk egyik legnagyobb vasgyára és az ország egyik jelentékeny ipari és kereskedelmi gócpontja, Miskolc. A Sajó aránylag nagy esése és csekély nyári víztömege következtében mai állapotában egyáltalában nem hajózható... Más lesz azonban a helyzet, ha a Sajót csatornáznák és a bánya és vasgyári termékek iparvágányaikon elérhetik a vi- Zjutat. A Felső- és Közép-Tisza, valamint a Körösök völgye forgalmi és fogyasztó területei lennének a Sajó völgye bánya és ipari termékeinek, valamint faanyagának A Sajó csatornázása újra forgalmat fog előidézni a Felső-Tisza mentén, s a mai elmaradt gazdasági életet intenzivebbéfogja tenni, s a Felső-Tiszán a Duna—Fisza-csa- torna kiépültéig a nagy dunai hajózástól szinte független ví- Zjforgalom fog megindulni. ” Nem csupán a tervek készültek el, hanem maga a munka is megindult 1914 tavaszán. A júliusi hadüzenet aztán elindította az első világháborút, s nem sokkal később leállt a tiszaszederkényi duzzasztó alapgödrének kiásása. Ditróy tanulmánya pedig a nyomdai átfutás következtében akkor jelent meg a szaklapban, amikor már mindenki a háborúval volt elfoglalva... Bakonycsernye evangélikus temploma Társulati titkárból miniszter Darányi Ignác (1849-1927) Darányi Ignác, a dualista korszak meghatározó jelentőségű földmívelésügyi minisztere már a szülői házban megismerkedhetett a vízszabályozó társulatok mindennapjaival, hiszen édesapja 16 éven keresztül helyettes elnöke volt a Szolnok-Csongrád Tisza Jobb-parti Ármentesítő Társulatnak. A fiatal ügyvéd kezdeményező szerepet vállalt 1878-ban a Tiszavölgyi Társulat (TT) újraalakítása körüli mozgalomban, s nem véleden, hogy ekkor őt választották a TT titkárának. E minőségben gr. Lónyay Menyhérttel, gr. Andrássy Gyulával és gr. Károlyi Sándorral együtt a Tisza-völgyet érdeklő majd minden kérdés megoldásában részes volt. Mindebben az is segítette, hogy országgyűlési képviselőként igen aktív tevékenységet folytatott a hazai agrárium fejlesztése érdekében, tekintélyes szakpolitikus hírében is állt. Í7 évi aktív tevékenysége után lemondott a TT titkári megbízatásáról, mert az uralkodó földmívelésügyi miniszterré nevezte ki. Ezt a kormányzati beosztást 12 éven át, 1895-1903, valamint 1906-1910 között töltötte be. Bakonycsernye (szlovákul: Cérna) A Gaja-patak völgyében 5 km hosszan elnyúló település Fejér megye legnyugatibb helysége. A régészeti adatok szerint újkőkori, a késő vaskori kelta, majd római időszakban is lakott volt. A középkorból több település neve is ismert, amelyek a mai község területén léteztek, s valamennyien Bátorkő várához tartoztak. Első okleveles említése — „Cherne” néven — 1341-ból származik. Neve 1909 óta Bakonycsernye. A török hódoltság alatt Csernye és települései elnéptelenednek, a környezet ősvadonná vált. Uj- ranépesítése több lépcsőben az 1720-as években történt. A felvidéki szlovák telepesek magukkal hozták az erdő-, a föld-, és a szőlőművelés mindennapi tudását, s sokáig ez volt a gazdálkodás alapja. A község a 19. század elején Veszprém vármegye legnépesebb faluja volt, lakossága 80%-ban a lutheránus, 20%-ban katolikus hitet vallotta. Az 1948. évi csehszlovák-magyar lakosság- csere érzékenyen érintette a települést. 500 fő települt át Csehszlovákiába, és onnan 40-en érkeztek. Az 1950-es években kezdett termelni a Balinkai szénbánya, amely igen sok helyi lakosnak adott munkalehetőséget. A több mint 3000 lakosú községet természeti megpróbáltatások azonban gyakran érik a községet. Az 1810-i móri földrengés során több ház és az evangélikus templom is megsérült. A Gaja-patak 1970. július 10-i kiöntése olyan árvizet okozott, hogy a patakon lévő valamennyi híd megrongálódott. 2008 nyarán pedig a heves esőzés következtében öntötte el a település néhány utcáját az iszap.
