Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013)

2010. május

Május 17. Május 17., hétfő 18:00 A Surján-patak árhulláma 288 cm-es vízállással tetőzött Szentbalázsnál (Somogy megye). (Az eddigi LNV 282 cm volt.) 18:00 A KÖTIKÖVIZIG személyzetét az EKÖVIZIG-től visszarendelték a saját igazga­tósági területükön végrehajtandó védekezési munkákhoz. Az érintett településeken tovább folytatták a vé­dekezési munkálatokat. A KÖVIZIG-ek műkö­dési területén a vízügyi szakembereknek több mint 20 településen kellett segítséget nyújtani a helyi vízkárelhárítási védekezési munkákban. Az ÉKÖVIZIG területén közreműködtek a védekezési munkákban a szombathelyi, bajai, győri, szolnoki, nyíregyházi és debreceni KOVTZIG-ektől átvezényelt műszaki irányí­tók és fizikai dolgozók. Az önkormányzati védekezésekhez — ahol az indokolt — a KÖVIZIG-ek térítésmentesen biztosítanak homokzsákot, ezen kívül szivaty- tyúkkal, valamint műszaki irányítással segítik a védekezést. 10 környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság területén az ország 91 db belvízvédelmi szaka­szából összesen 45 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség, ebből 18 szakaszon I. fokú, 22 szakaszon II. fokú és 5 szakaszon III. fokú készültségben védekeznek. A KDVKÖVIZIG II. fokú belvízvédelmi ké­szültséget rendelt el és tartott fenn június 28-ig a 02.04. Erd-Dunafüredi, valamint július 2-ig a 02.03. Ráckevei- (Soroksári-) Dunamente bel­vízvédelmi szakaszokon, a dunai árhullám miatt. 20:00 A Tisza árhulláma 238 cm-es vízállással tetőzött Tiszabecsnél (I. fok: 300 cm, LNV: 736 cm). Árvízi veszélyhelyzet kihirdetése A 2010. május közepére hazánkban kialakult rendkívüli hidrometeorológiai és vízjárási helyzetre tekintettel a Kormány al 83/2010. (V. 17.) Korm. rendeletével Borsod-Abaúj-Zemplén megye közigazgatási területére a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény 2. § (2) bekezdés g) és j) pontja szerinti árvízi veszély- helyzetet hirdetett ki és annak alapján rendkívüli ké­szültséget rendel el 2010. május 17-én 18.00 órától a) a Sajó folyó Sajópüspöki—Ónod közötti szakaszára, b) a Bódva folyó Hídvégardó-Boldva közötti szakaszára, c) a Hernád folyó Hidasnémeti-Sajóhídvég közötti szakaszára. A fenti kormányrendelet 2. §-ának (3) bekezdése szerint: ,/^Z árvízvédekezéssel összefüggő, 2010. május 15.00 órát követően felmerült, indokolt költségeket a Kormány a költségvetés általános tartalékának terhére vagy más módon biztosítja a véde­kezésben résztvevők részére. ” Árvízi terhelés Az árvíznek a töltésekre kifejtett hatását kifejező mértékszám. Az árvízi terhelés értékét a meg­áradt víz töltésláb felett tartózkodási idejének és töltéslábtól számított tetőző magasságának szor­zataként értelmezik, vagy a tetőző vízállások és a töltésláb szintje feletti tartózkodási idők együt­tes statisztikai eloszlását határozzák meg árvízi terhelésként. A Tisza árhullámképe Tiszabecsnél Az árvíz- és belvízvédekezési feladatokat és eljárási rendet előíró legfontosabb jogszabályok A vizek kártételei elleni védelem és védekezés érde­kében szükséges teendőket, kötelezettségeket a víz- gazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény VI. fe­jezete írja elő; egyes szabályait pedig a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a ve­szélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elle­ni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény, va­lamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény írja elő. Az eljárási rend részleteit tartalmazza: a 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet a vizek kártéte­lei elleni védekezés szabályairól, a 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet az árvíz- és a belvízvédekezésről, a 15/1997. (IX. 19.) Korm. rendelet a folyók mérték­adó árvízszintjeiről, valamint a 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet a katasztrófák elleni védekezés irá­nyításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szó­ló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról. Belvízvédekezés A KDVKÖVIZIG és az ÉDUKÖVIZIG kivételé­vel 10 környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság te­rületén az ország 91 db belvízvédelmi szakaszából összesen 45 szakaszon van érvényben belvízvédel­mi készültség, ebből 18 szakaszon I. fokú, 22 sza­kaszon II. fokú és 5 szakaszon III. fokú készült­ségben védekeznek. Május 16-án 68 db szivattyútelep és 5 db szál­lítható szivattyú összesen 5,0 millió m3 belvizet emelt át a befogadókba, 251 fő vett részt a véde­kezési munkákban. A belvízvédekezés napi költsége 14 mFt volt, az év eleje óta a belvízvédekezés 2.253 m Ft-ba került. Az előrejelzések szerint a következő 6 napban a síkvidéki területeken az eddiginél kevesebb, de még mindig jelentős mennyiségű, 10-20 mm csa­padékra lehet számítani és a folyókon levonuló ár­hullámok is tovább nehezítik a belvízvédekezést. A védekezésbe belépő szakaszok és szivattyútele­pek száma még emelkedni fog.

Next

/
Oldalképek
Tartalom