Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013)
2009. december
Sajó A Tisza jobb oldali mellékfolyója. Hossza: 223 km, vízgyűjtő területe: 12708 km2 (ebből Magyarországon: 125 km és 6045 km2). Az Északnyugati-Kárpátok belső kristályos vonulatához (a Szepes-Gömöri-érchegységhez) tartozó Sztolica-hegységben, 1300 m-en a tengerszint felett ered. Alsósajóig (Nizna Slana) szűk völgyben futó, sebes folyású, hegyi patak. Pelsőcnél veszi fel a Csetneket, és a Gömöri-medencében legnagyobb jobb oldali melléfolyóját, a Rimát. Bánréve közelében éri el Magyarországot. A dombsági tájak felől érkező mellékágai Magyarországon — a Bódva kivételével — kis vízhozamú patakok (Han- gony-, Bán-, Szinva- és Szuha-patak). A Sajó a Miskolci-síkon egyesül a hosz- szabb (282 km) és vele egyenrangú víz- szállítású Hernáddal. Tiszaújváros mellett ömlik a Tiszába. A folyó nevének első írásos említése 1150 körűire tehető, Anonymus Gestájában Soyou- ként szerepel. Jelentését a só és a régies jó (, folyó7) szavak összetétele adja meg. A folyónév a Sóváron termelt sónak a szállítási útvonalával hozható kapcsolatba. A szlovákban a Sajónak Slaná („sósfolyó”) a neve. Erdélyben a Szamos egyik baloldali mellékvizét is Sajónak hívják. Ugyancsak a Sajó nevet viseli Máramarosban az Iza egyik mellékvize. Etimológiailag mindkét víznév azonos a Tiszába ömlő Sajó nevével. ?~| ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT A Duna fontosabb részvízgyűjtői A térkép a Dunának a Dráva torkolatáig és a Tiszának a Maros torkolatáig terjedő vízgyűjtő területét alkotó 21 részvízgyűjtőt tünteti fel. Ezekre a részterületekre készülnek az OMSZ csapadék előrejelzései. K » 1- Felső-Duna 4. Bécsi-medence »7. Vág, Garam, Ipoly QjJIO. Kapos, Sió Jggj13. Közép-Tiszavölgy »16. Szamos, Túr, Kraszna 8B19. Mura H 2. Inn » 5. Morva 8. Közép-Du na völgy 11. Sajó, Hernád »14- Bodrog dH 17. Körösök, Berettyó » 20. Felső-Dráva 3. Traun, Enns 16. Mosoni-Duna, Rába »9. Zala, Balaton j|||12. Zagyva » 15. Felső-Tisza »18. Maros [T~i21. Alsó-Dráva Szemelvények a Corpus Iuris Hungarici* szabályozásának árvízvédelmi rendelkezéseiből (1) Az árvízveszély elleni védekezés és az azokra vonatkozó jogi szabályozás — a vizek hasznosítására irányuló rendelkezések mellett — akkor jelent meg a Corpus Iuris szabályozásában, amikor a ÍV. Béla alatt letelepedett, főként mezőgazdaságból élő községeknek védekezniük kellett az árvizek ellen. Az igen jelentős rendelkezésnek minősíthető 1569. évi XXI. törvénycikk elrendelte, hogy a Csallóközben emeljék meg a gátakat, „mivel a Dunának gyakori és igen nagy kiáradásai köztudomásúak, amelyek ebben és a múlt évben is az egész Csallóköz szigetnek kárt okoztak. Jövőre az ilyen károknak az elhárítása szükséges, hogy a régi gátakat és töltéseket, amelyek a vízkiöntést feltartóztatták, de elromlottak; ismét kijavítsák és némely helyen megújítsák'. Nem műszaki, hanem más jellegű szabályozást tartalmazott Miksa decretuma, amelyben „a közerők igénybevételérvT rendelkezett; Pozsony és Komárom vármegyék jobbágyai tizenkét napi munkának a felét a töltések kiigazítására voltak kötelesek fordítani. II. Mátyás 1613-ban elrendelte a Tisza és más folyók kiöntése elleni védekezést, töltések építését írva elő. A decretum így szól: >rA Tisza kiöntözéseivel szemben a töltések emelésére agok a vármegyék, amelyekben ez a folyó kiáradni szokott, a saját javak megmaradása érdekében egymás között határoz^ Zanakd’ (A decretumból egyértelmű, hogy az árvizek elleni védelem nem az állam, hanem az abban közvetlenül érdekeltek feladata volt ezekben az évszázadokban.) Mária Terézia volt az, aki 1751-ben — vízhasznosítási célokból — elrendelte a káros malmok megszüntetését, árvízvédelmi okokra hivatkozva; „mivel a vtzgyorsabb lefolyása akadályoz tatva van általuk’, emellett a malmok a mellettük lévő területeket is elposványosítják, mo- csarasítják. * A Corpus luris Hungarici magyar törvénytár, a magyar országos törvényeknek (dectera) a gyűjteménye, mely az első „jogszabályoktól” 1945-ig bezáróan tartalmazza törvényeinket.
