Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013)
2010. május
Csobánka (szerbül: WoÍkihuii, németül: Tschowanka) A Pilis hegységben, a Dera patak partján fekvő település és szűkebb környéke (az egykori „Boron”) valószínűleg kelta-római maradványokra épült és az őskortól lakott színhely. A „Csobánka”, valamint a „Boron” név az Aba nemzetség egy-egy ágától származik, ez utóbbinak első írásos említése 1299-ből származik. Legkorábban 1698. január 3- án írták le a település ma is használatos hivatalos nevét Pest vármegye adókivetési jegyzőkönyvében. Lakossága a török időszakban csaknem teljesen elpusztult. Benépesülése az 1690-es nagy török ellentámadást követően indult meg a délvidékről, amikor nagyszámú rác (szerb) népesség érkezett a török csapatok elől menekülve és települt be a középkori Borony puszta területére. Ok lettek Csobánka második alapítói. A szerbek először pásztorkodással, később gyümölcs- és virágtermesztéssel foglalkoztak. A 18. században érkező német családok a század közepén ideköltöző magyarokkal együtt újjáépítették a török idők óta romokban álló mai Ófalut. A szlovákok a század második harmadában települnek ide. A cigányság 1760 után talál otthonra a faluban. A szerbek a világháborúk után költöztek anyaországukba, a németeket pedig 1946-ban erőszakkal kitelepítették Németországba. Helyükre erdélyi és felvidéki magyarokat telepítettek. A községnek napjainkban 3000 lakosa van. A Dera-patak partján elterülő Margit-liget a 19/20. századforduló környékén új korszakot nyitott Csobánka fejlődésében. A patakvölgy legszebb szakaszán Martin Sándor orvos 1897-98- ban épített szanatóriumot. Ipolytarnóc Az Ipoly bal partján elterülő települést első ízben — „Tarnoch” néven — az 1335. évi pápai ti- zedjegyzék említi. A török időkben a szécsényi szandzsák területéhez sorolták, török hódoltsági faluként adózott a mintegy 20-25 családból álló lakossága. Későbbi, 18-19. századi birtokosai - az igencsak szeszélyes vízjárású — Ipoly folyón vízimalmot működtettek, amelynek vízelrekesztő gátja, áradást okozó vízterelése sokszor szerepelt a vármegyéhez küldött lakossági panaszok között. A trianoni határmegállapítás óta az Ipoly-folyó a község területén lép be az országba, ahol a Duna egyeden baloldali mellékfolyóját képezi. A napjainkban nem egészen 500 lakosú Ipolytarnóc egyik legjelentősebb turisztikai kínálatát az Európa Diplomás őslénytani bemutatóhely jelenti. Az 1944-ben védetté nyilvánított 510 hektáros Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület egy 20 millió évvel ezelőtti vulkáni katasztrófa által elpusztított ősvilág páratlan gazdagságú lelőhelye. A fogadóépület mellett láthatók azok a 8 millió éves mamutfenyő törzsek, amelyeket az elmúlt évtizedben a bükkábrányi bányában találtak és szállítottak ide. Sajóecseg református temploma KgBK Ipolytarnóc mamutfenyő maradványoké Sajóecseg A Sajó-völgyében, a Sajó és a Bódva folyók találkozásánál, a Sajó jobb partján fekvő Árpád-kori település első írásos említése — „Echeg” formában - 1248-ból származik. (Mai nevén először 1882-ben szerepelt a közigazgatásban.) A Miskolc—Bánréve—Ózd vasútvonalból itt ágazik ki a Miskolc-Tornanádaska vasútvonal, amelyeknek kiépítése után a falu közlekedési jelentősége tovább nőtt. Az egykor hagyományosan a Sajó-partra települt Ófalu délnyugati irányban terjeszkedni kezdett, ekkor jött létre a ma is jellemző kettős településszerkezete. A több mint 1000 lakost számláló Sajóecseg jelentősebb látnivalói közé tartozik az 1770-es években épült kazettás fa- mennyezetes református templom, a katolikus templom és a falu területén több ágra bomló Sajó természeti szépségekben gazdag partvidéke. Ipolytarnoc - madártávlatbóly
