Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013)
2010. augusztus
222 Milyen is volt a hódoltság utáni időben a Tisza és mellékfolyóinak vízrajzi képe? A hegyekből az Alföldre leérkezett folyó a bal partján olyan övzátonyt alakított ki, melyet a "kis" Túr nem tudott áttörni, s medre jó darabon párhuzamosan haladt a Tiszával. Áradáskor természetesen a két folyó ártere közös volt. A jobb parton a Borza kiáradó vizei a Vérke-éren át táplálták a Szernye mocsarat. Bal parton a Szamos és a Kraszna közösen alakította ki a Tiszával együtt az Ecsedi-lápot. A jobb parton a Latorca Csap magasságában alig két kilométerre folyik a Tiszától, ennek következtében nagyvizeik rendszeresen találkoztak egymással, s közösen öntötték el a Bodrogközt. A Bodrogközzel szemben fekvő Rétköz 30 településének határát a Tisza minden nagyobb árvize elöntötte. Lejjebb a jobb parton a Sajó a Taktaközt, szemben pedig a Tisza a Dobnál levő fokokon keresztül a Hortobágy-medencét, a Mirhó fokon keresztül pedig a Nagykunság településeinek határát öntötte el. A Dob és Füred között a bal parton kilépő víztömegek aztán a Veresnád mocsáron, a Királyéren, az Árkuson és a Hortobágy folyón a Berettyó Sárrétjébe jutottak, mely kapcsolatban volt a Sebes-Körös Sárrétjével, s együttesen 740 km2-t tartottak állandóan víz alatt. Nagyvízkor aztán az elöntött terület többszörösére növekedett. A Sebes-Körös Sárrétje pedig összefüggött a Fekete- és a Kettős-Körös Sárrétjével. A Szamos és a Kraszna nagyvize sokszor átcsapott az Ér medrébe, s ilyenkor együtt öntötték el az Érmelléket. A jobb parton Füreddel szemben a Kis-Tisza mellett, lejjebb pedig a Zagyva és a Tisza között terült el nagyobb vízjárta terület. A Hármas-Körös és a Tisza között nem volt széles ártér, de délebbre a Kurca és a Tisza közti területet mocsár borította. Hatalmas mocsaras, lápos terület volt a Maros alsó folyása és a Tisza között Makótól Hódmezővásárhelyig és Szegedig, melynek központja a Hód-tó volt. A Maros torkolatától délre pedig a torkolatig széles ártér kísérte a Tisza bal partját, mely áradáskor közös volt a Bega és a Temes, a torkolat alatt pedig a Duna árterével. Az említett árterek között voltak olyanok, melyek mély fekvésük, vagy a kitört vizek visszavonulási útjának elzáródása miatt állandóan víz alatt maradtak. A Szernye mocsár, az Ecsedi-láp, a Berettyó és a Körösök Sárrétje, Hódmezővásárhely és környékének határa egy-egy nagy tenger volt, melyet vízimadarak és rovarok megszámlálhatatlan sokasága lepett el. Járt úrnak nyoma sehol, mindenütt óriási gaz, melyből az itt-ott legelésző csorda sem látszott ki. Ahol a gaz nem tudott megküzdeni a szikes talaj terméketlenségével, ott juhnyájak legelésztek, másutt a mocsarasabb területeken sertéskondák tanyáztak. Minden csorda, minden nyáj mellett több gulyás és juhász puskával felfegyverkezve őrizte a jószágot, nem annyira a tolvajok, mint inkább a dúvadak ellen. Annyi volt a farkas a mocsaras területen, hogy naponta kellett harcolni ellenük. Fogalmat alkothatunk erről pl. Békés megye 1736. évi közgyűlési határozatából, mely a farkasok közerővel történő kiirtását rendeli el és 72 farkasfej beszolgáltatására kötelezi a községeket. 1755-ben a vármegye településeinek 60.000 varjút és verebet kellett kiirtaniuk. Mederkotrások helyszínei a Sajó-Hernád alsó szakaszán
