Szlávik Lajos: Kisvizek nagy vizei - a 2010. évi árvizek és belvizek krónikája (OVH, Budapest, 2013)

2010. június

A Duna szabályozás fejlődése (2) A vándorló folyómeder - a Felső-Duna-szakasz problémái A Kárpát-medence vízrendszerében kevés olyan földrajzi táj akad, amelynek természeti viszonyai az emberi beavatkozás nyomán olyan gyökeresen megváltoztak volna, mint éppen a Pozsony és Komárom közötti 200 km-es Duna-szakasz és környezete. Á folyó — ezen a szakaszán lényegesen kisebb esésű vidékre érve — az évezredek alatt hordaléká­nak jelentős részét e tájon rakta le. Hordalékának kúpján azután minduntalan változtatva folyásának főirányát, számtalan kisebb szigetet, mellékágat hozott létre. Amikor egy-egy falu népe a település partjait vesszőfonással és sövénnyel védte a folyó­víz romboló munkájával szemben, vagy körtöltése­ket épített ki — akkor az érintettek az árvédekezés első lépéseit tették meg. Az átfogó szabályozások végrehajtására a hely­zet a 18-19. század fordulójára kezdett beérni. A napóleoni háborúk konjunktúrája felverte a mező- gazdasági termények - elsősorban a gabona és az élőállat — árát. A földművelés kiterjesztését a kiszá- míthatadan áradások gátolták. Ugyancsak gondot okozott a termékek vízi úton történő szállításakor a folyómeder zátonyos, folyton vándorló állapota. Ez utóbbi hajózási gond eredményezte azt, hogy a magyarországi Duna-hajózás felső végpontja Győr városa lett, amely így jelentős gazdasági központtá vált. Győrben átrakták az árut kisebb merülésű ha­jókra és további 40 kilométeren keresztül vontatták felfelé. Ezt követően végképp tengelyre került a ra­komány és úgy folytatta útját a határon túli Nyugatra. Ez a megoldás egészen a gőzhajózás tér­hódításáig tartott, de a helyzet akkor sem lett sok­kal könnyebb. Jellemző, hogy a 19. század 60-as, 70-es éveiben a hajózási társaság egy kitűző csapa­tot szervezett, akik napról-napra felkutatták és ki­tűzték a leginkább hajózható medervonalat, s jelez­ték a gőzhajóknak, melyik úton és milyen terhelés­sel közlekedhetnek. A hagyományos folyószabályozási elvekkel az 1890-es években végrehajtott vízimunkák azonban csak részleges eredményeket hoztak. Azzal, hogy az első világháborút lezáró békeszerződés a Duna főmedrét mintegy 200 km-es szakaszon magyar­csehszlovák határvonallá tette, a folyó közlekedési célú szabályozása a két ország kötelességévé vált. A Duna-meder állapota a Vaskapunál, a szabályozás előtt Az e célból alkalmazott műszaki beavatkozások azonban csak átmeneti sikert eredményezhettek, mivel a Duna osztrák és német szakaszán időköz­ben megépült vízlépcsők jelentősen befolyásolták a folyó vízjárási és hordalékszállítási viszonyait. A fokozatosan lehetetlenné váló helyzetet súlyosbí­totta, hogy az építőanyag-ipar jelentős kavicsszük­ségletét is a folyami hajózás időleges biztosítását célzó dunai kotrásokból elégítették ki. A Széchenyi-hajóvontató út a Kazán-szorosban Árvízi biztonság, árvízi kockázatelemzés Az árvíz} biztonság a védmű által még védhető és az en­nél alacsonyabb tényleges vízszint különbsége. Az árvízi kockázatelemzés az árvízveszély kocká­zati forrásainak vizsgálata a kockázati tényezők hatásának, a kockáztatás mértékének számszerűsí­tése céljából. A Duna szabályozás fejlődése (3) A kiegyezés után az Andrássy-kormány Közmun­ka- és Közlekedésügyi Minisztériuma egyik első fe­ladatának tekintette, hogy a fővárosi Duna-szakasz gondjait megoldja. Az elkészült tervek alapján 1871-1875 között végezték el az építési munkálato­kat, amelynek során elzárták a Soroksári Duna-ágat, s elkotorták a jéglevezetést akadályozó Kopaszi-zá- tonyt. E munkákkal párhuzamosan láttak hozzá az árvédelmi művek kiépítéséhez, majd az 1890-es években húzták fel a partfalakat, s építették hozzá­juk a kikötőket, valamint a rakodókat. A Budapest alatti — mintegy 100 km-es — folyó­szakasz szabályozása ugyancsak a 19. század 70-es éveiben kapott nagyobb lendületet, amely munkát azután változó ütemben folytatták egészen a szá­zadfordulóig, s bizonyos helyeken még azon túl is. A folyószabályozással egybekötött ármentesítésben nagy szerepet kaptak az ármentesítő és belvízleve­zető társulatok. Az elvégzett vízimunkáknak kö­szönhetően javult a folyó jéglevezető képessége, s az elkészült árvédelmi töltésrendszernek köszönhe­tően növekedett az árvízi biztonság és ezzel együtt csökkent a mezőgazdasági termelés kockázata. Az 1878-as berlini kongresszus a Monarchiát bízta meg, hogy az al-dunai Vaskapu-szakasz szabá­lyozását folytassa. A Monarchián belül Magyaror­szág vállalta, hogy a műszaki feladatot elvégzi an­nak reményében, hogy beruházásainak költségeit a csatornán áthaladó hajókra kivetett illetékből fedez­heti. Az 1890-1898 között végrehajtott Vaskapu­szabályozás a maga korában példamutatóan megol­dott, kiemelkedő műszaki alkotás volt. Tartósságára mi sem jellemzőbb, hogy egészen 1964-ig szolgálta a dunai hajózás ügyét. Az 1964-1972 között jugosz- láv-román együttműködéssel megépített vaskapui vízerőmű az itteni hajózási gondokat egyszer, s mindenkorra levette a napirendről. Zacskós víz a védekezőknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom