Szlávik Lajos (szerk.): A 2013. évi dunai árvíz (Vízügyi Közlemények, Különszám, 2013)
Csík András-Gauzer Balázs-Gnandt Boglárka-Hunyady Adrienn: Az Országos Vízjelző Szolgálat tevékenysége a 2013. évi júniusi dunai árvíz ideje alatt
megszervezését. Ez magába foglalta a meteorológiai és hidrológiai észlelőhálózat optimális kialakítását, egy az előrejelzésekkel kapcsolatos tevékenységet végző szervezet, a Vízjelző Szolgálat létrehozását, illetve az információk közreadási formájának a meghatározását is. A Vízjelző Szolgálat 1892. március 1-én kezdte meg működését, először csak a Tisza-völgy vízállásaira vonatkozóan, majd rövidesen Országos Vízjelző Szolgálattá alakult át. 1899. A m. kir. földmívelésügvi minister kiadványa. 24. szám. AZ ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT SZERVEZETE Czél és föladat. 1. §• Az országos vízjelző szolgálat ezélja és föladata: az összes érdekelteket, úgymint: a földmivelésügyi m. kir. ministeriumot, az országos vízépítési igazgatóságot, valamint a kir. folyammérnöki hivatalokat az ármentesítő- és vízszabályozó-, vagy vízbasznosító társulatokat, úgyszintén az illető közigazgatási hatóságokat és általában a közönséget lehető gyorsa# értesíteni a hazánk jelentékenyebb folyóiban és völgyeiben mutatkozó vízállásokról s légcsapadékokról, valamint az ezekből várható vízállások magasságáról és esetről-esetre a hajózó víz mélységéről. Az első világháború után Magyarország vízgyűjtő területeinek egysége megszűnik, a folyók vízgyűjtő területének jelentős hányada a szomszédos országok területére kerül át. Ez a tény jelentősen visszaveti az Országos Vízjelző Szolgálat fejlődését. 1921-ben megalakul a Nemzetközi Duna Bizottság, majd 1924-ben a Duna-medencében a Nemzetközi Vízjelző Szolgálat is, amelynek keretében meghatározzák a Duna-menti országok közötti adatcsere tartalmi és formai kérdéseit. Szervezetileg az Országos Vízjelző Szolgálat az 1929-től létrejött Vízrajzi Intézet keretein belül működik, majd kisebb vargabetűk után 1952-ben megalakul a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI), amelynek változó formájú keretein belül az Országos Vízjelző Szolgálat pontosan 60 éven keresztül tevékenykedett. A VITUKI tevékenységének 2012-ben meginduló megszüntetése következtében az Országos Vízjelző Szolgálat 2012. augusztus 1-jétől egy új helyen, az Országos Vízügyi Igazgatóság (OVF) szervezetén belül látja el feladatait. 2. Az Országos Vízjelző Szolgálat működése és előrejelző rendszerének felépítése Az Országos Vizjelző Szolgálat lefolyás-előrejelző és szimulációs rendszere (OLSER) tulajdonképpen egy elemekből (építőkockákból) felépített modellrendszer. A lefolyási folyamat bonyolult rendszerében elkülöníthető részfolyamatok modelljei az ún. funkcionális modulok. Ezek a hidrológiai részfolyamatok (pl. a 78 Csík András, Dr. Gauzer Balázs, Gnandt Boglárka, Hunyady Adrienn