Szlávik Lajos (szerk.): A 2013. évi dunai árvíz (Vízügyi Közlemények, Különszám, 2013)
Palkó György-Rácz Tibor: Védekezés a 2013. évi rekord árvíz ellen Budapesten
240 Palkó György - Rácz Tibor árvíz kivédése érdekében. A felkészülés egyrészt a védvonalak és védelmi művek részletes felülvizsgálatából és a védelmi képességeiket érintő szükséges intézkedések azonnali megtételéből, valamint az operatív árvízvédekezésben résztvevő személyi állomány (operatív törzs vezetése, szakasz-, védelemvezetők és helyetteseik, figyelőszolgálat, védelmi osztagok), továbbá a védekezésben résztvevő társosztályok soron kívüli felkészítéséből állt. Ezen kívül megtörtént a Budapesti Katasztrófa Védelmi Törzs és a Helyi Védelmi Bizottságok felkészítése is. A korábbi időszak 800 cm-t meghaladó árvizei miatt a felkészülés során egy 900 cm-es rekord árvíz bekövetkezésével számoltunk, a felkészülés alapja ez volt. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal az ennek megfelelő bevetési tervet készítettük el. A hóban tárolt vízkészlet elolvadása árvízi készültséget nem okozott. Május végén ugyanakkor jelentős csapadékzóna alakult ki a Duna bajorországi vízgyűjtőterületén, amely rendkívüli árvizet eredményezett. A 2013. júniusi árvíz kialakulásában döntő mértékben a május végi - június eleji rendkívül csapadékos időjárás játszott szerepet a Duna felső vízgyűjtőjén, elsősorban Bajorországban és Ausztriában. 2. Az árvízvédekezés során tett intézkedések A Duna felső szakaszán május utolsó napjaiban megindult árhullámot a május 31-én lehullott csapadék tovább növelte. A korábbi árhullámokhoz való viszonyítás alapján világossá vált a Fővárosi Csatornázási Művek árvízvédelemben érintett döntéshozói számára, hogy az elkövetkezendő napokban kiugróan magas árhullám elleni védekezésre kell Budapest térségében felkészülni. Már május 31-én, pénteken, három nappal a védelmi készültség hivatalos elrendelése előtt megkezdődött a fővédvonalak árvízvédelmi kapuinak zárása. Június 1-én, szombaton és június 2-án, vasárnap is folytatódott a kulisszanyílások, valamint a csatornahálózatok és kisvízfolyások árvízvédelmi zsilipjeinek zárása. Az ekkorra már magas vízi üzemmódban működő állandó üzemű átemelők mellett folyamatosan, a vízállás növekedésének megfelelő ütemben helyezték üzembe az érkező csapadék- és belvizek szükség szerinti átemelésére az árvíz idején üzemelő átemelőket. A felkészülés és a védelmi munka ütemezetten, a vízállás emelkedésének függvényében történt. A Duna vízszintjének emelkedésére való tekintettel Tarlós István főpolgármester június 3-án hétfőn, 8 órakor a teljes fővárosi szakaszon elrendelte a II. fokú árvízvédelmi készültséget, majd június 4-én déli 12 órától a Kormány kihirdette a veszélyhelyzetet. Ez alapján a főpolgármester a budapesti védelmi szakaszokon rendkívüli készültséget rendelt el.