Szlávik Lajos (szerk.): A 2013. évi dunai árvíz (Vízügyi Közlemények, Különszám, 2013)
Csonki István: Árvízvédelmi munkák, védekezési tapasztalatok a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál a 2013. évi dunai árvíz során
téssel, kézi munkával állították helyre, a töltésen folyó útépítés alépítményi munkáinak és az aszfaltozásnak az elkészülte előtt. A 2013. évi júniusi rendkívüli dunai árvíz során több vízilétesítményben is keletkezett kár. A helyreállítási munkák során 10 helyen történt töltés- vagy bur- kolat-helyreállítás, és a töltéstartozékok, jellemzően a szelvénykövek pótlása. A vízrajzi feladatok között 11 szelvényben végeztek mércehosszabbítást, -javítást, vagy áthelyezést. Erdészeti munka - facsemetepótlás és védőhálós kerítés helyreállítása - három helyen történt. Árvízvédelmi munkák, tapasztalatok a KDTVIZIG-nél a 2013. évi dunai árvíz során 223 6. A védekezés összefoglaló értékelése, védekezési tapasztalatok és javaslatok A több mint két évtizede tartó folyamatos létszámleépítés rendkívül sebezhetővé tette a vízügyi szolgálatot, azon belül a védelmi szervezetet. Szinte megoldhatatlan feladatot jelent a védekezést irányítóknak a létszám biztosítása. Jelen árvíznél külső munkatársak (nyugdíjasok, társigazgatósági és társulati dolgozók) bevonásával tudtuk biztosítani a szükséges műszaki létszámot. Kiemeljük a társigazgatóságok gyors átvezénylését és példaértékű segítségnyújtását. 6.1. Szervezési tapasztalatok Az Országos Vízjelző Szolgálat által készített előrejelzések jó támpontot adtak a várható védekezési feladatok tervezéséhez, szervezéséhez, melynek során meghatároztuk a nyílt ártéren lévő veszélyeztetett településeket. Megjelöltük azokat a Duna Projekt kiviteli munkáival érintett helyeket, ahol szükségesnek ítéltük műszaki irányító folyamatos jelenlétét. A műszakiak kirendelése az önkormányzatokhoz, illetve a kiviteli munkákhoz jó döntésnek bizonyult. A védelmi és erőforrás igénybevételi terveket átvizsgálva megállapítottuk, hogy az igazgatóság létszáma nem elegendő a feladatok ellátásához, ezért az OMIT-tól kértünk és kaptunk létszámátvezénylést a tiszai vízügyi igazgatóságoktól. A védelmi törzs szekszárdi védelmi központba történő áttelepülése, a szakaszvédelem-vezetésnek a védelmi szakaszokra történő felvonulása az árhullám áradó ágán, I. fokban megtörtént. A védelmi munkák elvégzéséhez és az információszerzéshez a mobiltelefonok minden igényt kielégítő szolgáltatást nyújtottak. Az EDR készülékek használatára a védekezés alatt nem volt szükség. Segítség volt a Lotus Notes rendszerben a SMS küldési lehetőség beállítása, amely megbízhatóan, stabilan működött. Az igazgatóság működési területén zajló eseményekről, a védekezési munkákról folyamatos tájékoztatást adtunk a terület kormánymegbízottjainak, illetve a helyi médiának. Az igazgatóság honlapja is rendszeresen frissült az aktuális