Szlávik Lajos (szerk.): A 2013. évi dunai árvíz (Vízügyi Közlemények, Különszám, 2013)

Csonki István: Árvízvédelmi munkák, védekezési tapasztalatok a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál a 2013. évi dunai árvíz során

220 Dr. Csonki István Igény szerint szakmai segítséget adtunk az önkormányzati védekezéshez műszaki szakember kirendelésével, készenlétben tartásával, eseti műszaki tanácsadással, a várható tetőző vízszint kijelölésével, az ideiglenes müvek geo­déziai felmérésével, illetve az egyszerűbb védekezési technikák rövid bemutatá­sával, betanításával. A védelmi szakaszokra beosztott maximális létszám 565 fő volt. Ekkor a társ­igazgatóságok (TIVIZIG, ATIVIZIG, FETIVIZIG, ÉMVIZIG, DDVIZIG és KÖVIZIG), valamint az OMIT által kirendelt két műszaki szakértővel együtt összesen 75 fővel voltak jelen a védvonalainkon. A védekezésben résztvevő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság dolgozói­nak maximális létszáma 201 fő volt. Átlagosan 163 fő vett részt a védekezésben, míg az adott időszakban az összes védekezők átlagos létszáma 285 fő volt. Foglalkoztatott gépek, járművek Az árvízvédekezés során használt gépek, szállítóeszközök maximális száma 77 db volt. Június 6-19. között átlagosan 12 db teherautó, 33 db személyautó, mik­robusz, 7 db egyéb gép vett részt a védekezésben. Az alkalmazott gépek: kaszá­lógépek, rakodógép, döngölő béka, autódaru, Körös-500 szivattyú, Pajtás VI.F szivattyú, homlokrakodó. Felhasznált anyagok A védekezés során az igazgatóság felhasznált 20000 db homokzsákot, 1 750 db fáklyát, 150 db karót, 250 m2 szűrőszövetet, 2650 m2 fóliát, 1,3 m3 pallót és 360 m3 homokot. Az önkormányzatok részére 58000 db homokzsákot adtunk át. 4. A nyílt ártéri területen fekvő települések, bevédetlen területek helyzete és védelme A rendkívüli dunai árhullám új stratégia kialakítását tett szükségessé az igazga­tóság részéről az önkormányzati védekezések irányításában. Már I. fokban műszaki irányítókat rendeltek ki a veszélyeztetett helyszínekre, így például Bátára. Az állami fővédvonalakon történő védekezés kezdetekor különválasztották a fővédvonali (állami) és a magasparti (önkormányzati) feladatokat. A 04.01. árvízvédelmi szakasz védelemvezetésének Bátával kapcsolatban rész­leges ellátási, nyilvántartási, jelentési feladatai voltak. Az eszköz és anyagellátást, szállást, étkezést az árvízvédelmi szakasz védelemvezetése oldotta meg a faluba vezényelt KDTVIZIG dolgozók részére. Június 11 -töl Bátán, a szivattyútelepen berendezett „irodában” két vízügyes adminisztrátor vette át ezt a feladatkört. Ugyanazok a müvek épültek ki, hasonló nyomvonalon, mint a korábbi, 2002., 2006. és 2010. évi védekezések során. Az ideiglenes védvonal kiépítése - az árvíz által veszélyeztetett értékek ismeretében - túlzott mértékű volt, és jelentős vízügyi műszaki erőt vont el a fővédvonalakról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom