Szlávik Lajos – Fejér László: 111 vízi emlék Magyarországon (KÖZDOK Kft. Budapest, 2008)
Belvízi szivattyútelep – Báta
A dombok lábánál, a Duna és a Sárvíz találkozásánál, az ártér szélén fekvő Bátán az élet minden mozzanata a Dunához és a vízhez kötődött. így azután nem is csoda, hogy amikor a 18. század végén - sok megtorpanással és újrakezdéssel - megkezdték a Sárvíz, majd a Duna ezen szakaszának árvízi szabályozását, a bátaiak érdekeit is alapvető módon figyelembe vették. A dunai vizi munkák (a folyókanyar átmetszései, a folyószabályozási „sarkantyúk”, valamint ármentesítő töltések építése stb.) egészen a 1860- as évek végéig elhúzódtak ezen a vidéken - miközben a Tolna-Bátai (utóbb Szegszárd-Bátai) Dunavédgát Társulat a töltések, zsilipek, gátőrházak megépítése következtében anyagilag annyira kimerült, hogy védműveinek fenntartására már nem maradt ereje. Nyilván ennek - és a kivitelezésnél elkövetett hibáknak - következtében a Sárvíz és a Duna összefolyásánál 1872-ben épített téglaboltozatos zsilip nem egészen egy év múlva bedőlt, és az immár akadálytalanul beömlő dunai áradás következtében 3000 hold víz alá került. Új zsilip építésére nem gondolhattak, ezért körtöltéssel szegélyezték a régi zsilip helyét, s az összegyülekező belvizet - a zsilip funkcióját ellátó töltés megnyitásával - időnként beengedték a Dunába. Ez a „megoldás” további gondokat és árvízi bonyodalmakat okozott, egészen addig, míg 1879-ben meg nem építették a Sárvíz holt medrében talált sziklatalajra alapozva a - Schramozil János tervezte - bátai három nyílású zsilipet. Ez már ellent tudott állni a Duna árvizeinek, de a belvízgondokon még a decsi zsilippel együtt sem tudott enyhíteni. A Duna magas vízállásánál a zsilipkapuk kinyitásával nem lehetett gravitációsan beengedni a belvizet a folyóba. Az igazi megoldást egy szivattyútelep jelenthette, amely átemeli a vizet az alacsonyabb vízfelszínű belvízcsatornából a magasabb felszínü befogadóba, a Dunába. 1877-ben megpróbáltak üzembe állítani egy szivattyút, de túlságosan alacsony (0,3 rn-Vs) teljesítménye miatt lemondtak további használatáról. Végül 1896-ban építettek megfelelő szivattyútelepet a három nyílású zsilip mellé; ennek gépi berendezését - a másodpercenként összesen 4,5 m3 átemelésére alkalmas, 3 db kettős beömlésű centrifugál szivattyút - a Schlick-Nicholson Vasöntöde és Gépgyár készítette. A zsilip egyik nyílását a szivattyútelep nyomócsöve foglalta el. A meghajtó gőzgépet a Rock Gépgyár szállította. Az első világháború végén, 1918. december 23- án a királyi Szerbia csapatai megszállták Bátát és Bátaszéket. Amikor megkezdték a szivattyútelep leszerelését, Molnár Sándor, a Társulat igazgató főmérnöke riasztotta az antant francia misszióját, amely megakadályozta a szerb akciót. A szivattyúkat eredetileg széntüzelésű gőzgépek hajtották, majd az energiaínséges 1943-as évben 2 db CMC típusú, 160 LE teljesítményű fagázmotoros gépekre cseréltek ki ezeket. A háborús körülmények között szóba sem jöhetett a villamosítás. A gépek felújítására vállalkozó Láng Gépgyár azonban csak akkor építette be a szükséges szerkezeteket, amikor a 20. század talán leginkább belvizes évei (1940-41- 42) már lezárultak. A fagáz előállításához nélkülözhetetlen fát körfűrésszel aprították fel a telep nyugati végéhez csatlakozó helyiségben. A szivattyúk indításához 8 óra fel fűtési időre, 8 fős személyzetre és 1 db fogatos járműre volt szükség. Biztonsági tartalékként 460 m3 légszáraz bükkfát tároltak a telepen. Az 1980-as évek végén épült meg - a mindaddig rendszeresen működő teleptől kb. 150 méternyire - a mezőgazdaság igényei szerinti talajvízszint biztosítására az új elektromos szivattyútelep: a Báta II. Gravitációs belvízlevezetésre itt nincs lehetőség, működésével időnként mégis besegített a régi telepnek. Mindennek az ellenkezőjére is akadt azonban példa 2000 tavaszán, amikor az új telep meghibásodása miatt egy szivattyúegységgel üzembe állították a régi telepet. Források: V. Kápolnás Mária—Horváth Emil: A Duna megregulázása - A bátai szivattyútelep. Báta, 2006. Tóth Károly: A Szegzárd-bátai Dunavédgát Társulat múltja és jelene, Szegzárd, 1896. Lift station - Báta. The ambitious reclamation and flood control project in the Danube-Sárvíz region was launched in the last years of the 18th, but completed only at the end of the 19th century. Parallel thereto the southern Danube section was regulated. An outstanding reminder of these works is the pumping station commissioned in 1896. The three rotary pumps installed had an aggregate capacity of 4.5 m3/s. The original steam engines were replaced in 1943 to wood-gas driven units. The station is still in operating order and has contributed to the removal of the excess surface runoff in the spring season of the year 2000. Binnengewässer-Pumpenanlage - Báta. Die Arbeiten zum Hochwasserschutz des Donau- und des Sárvíz-Gebiet sowie zur Regulierung der Donau begannen Ende des 18. Jahrhunderts und dauerten bis zum Ende des 19. Jahrhunderts. Ein sehr interessantes Denkmal dieser Arbeiten ist die im Jahre 1896 in Báta übergebene Pumpenanlagemit 3 Zentrifugalpumpen und einer Förderkapazität von insgesamt 4,5 m3/sec. Sie wurde anfangs mit Dampfmaschine betrieben und später, im Jahre 1943 auf Holzgasbetrieb umgestellt, Sie ist heute noch betriebsfähig und wurde auch im Frühjahr 2000 zur Ableitung der Oberflächengewässer eingesetzt. N: 18” 46'42" (18.78“) E: 46“ 07'48" (46.13“) 69