Szlávik Lajos – Fejér László: 111 vízi emlék Magyarországon (KÖZDOK Kft. Budapest, 2008)

Előszó

Tematikus és gyűjteményes kiadványokat is közreadtunk vízgazdálkodásunk fejlődéséről és történeti emlékeiről (a legfontosabbakat a forrásmunkák jegyzékében is összefoglaltuk). Külön is kiemeljük a Vízügyi Történeti Fügetek sorozat 17 kötetét, a terítékes honfoglalás-t (1997), a Vizeink krónikája-1 (2001) és a Sió és Balaton köfis történeté-t (2006).

Közhelyszámba megy, hogy a 19. század második felében megkezdett nagyszabású vízi munkák következtében szinte átrajzolódott az ország térképe. Sok vízfolyásnak már csak a neve utal rá, milyen volt egykor; állóvizek tűntek el és újak létesültek. Az ember kénytelen volt átalakítani a természetes vizek világát, hogy zavartalanul termelhessen a gyárakban, gazdag termést takaríthasson be a földeken, és összkomfortos lakásokban élhessen. Mindeközben szép és kevésbé tetszetős létesítményeket, mesterséges csatornákat hozott létre, forrásokat foglalt, töltéseket, zsilipeket épített. Új eleme lett a tájnak a szivattyútelepek téglakéménye, a víztornyok karcsú vagy éppen terebélyes alakja. Nem egy közülük immár műemlék: védetté nyilvánították őket, s ma már el sem tudjuk képzelni nélkülük a városképet. A települések egyéb mutatós elemei — a szökőkutak, a régi házak udvari kútjai, a fürdők, vagy az egyes katasztrófák hírmondói: az árvíztáblák és a hozzájuk kapcsolódó emlékművek — is a megbecsült víztörténeti tárgyi emlékek körébe tartoznak. Ez utóbbiak néma mementóként emlékeztetik napjaink emberét az ország területének közel egynegyedét érintő árvízi biztonság fontosságára. Nem maradhatnak ki a felsorolásból hajdani jeles szakembereink sem: sírjaik, szobraik, emléktábláik ugyanúgy közfigyelemre méltóak, mint örökbecsű alkotásaik, még akkor is, ha tudjuk: sokáig könnyebb volt emlékművet állítani hadvezérnek, politikusnak, szelíd lelkű lírikusnak, zengő hangú színésznek, mint a háttérben munkálkodó, a nemzet számára az élhető környezetet — sőt gyakran az életfeltételeket — megteremtő mérnököknek és munkásoknak.

Más vonatkozásban is hasznos leltárt készíteni vízi emlékeinkről. Számos vízparti tájegységünk, kisebb településünk nem rendelkezik klasszikus értelemben vett műemlékekkel, mert nem ott született Vörösmarty Mihály, nem épült arrafelé Árpád- kori templom, vagy ha igen, már régen romba dőlt — tehát hiányoznak a megszokott idegenforgalmi „vonzerők”. Viszont akadhat a határában egy gőzüzemű szivattyútelep, ma már ritkaságszámba menő gépészeti berendezéssel; egy folyó- vagy csatornamenti zsilip (a vízügyi szakzsargon szerinti „műtárgy”), vagy egy régi gátőrházban berendezett kis kiállítás, amely a szűkebb térség vízgazdálkodásának tárgyi és szellemi emlékeit őrzi.

Mindez nemcsak a szakembereket érdekelheti, hanem a laikusokat is. Például a különleges élményekre vágyó kirándulókat, akik szívesen barangolnak a zöldben, ha olyasmit láthatnak ott, amit a városokban hiába keresnének. A honismeret és a hely- történet szerelmesei szívesen kalandoznak, hogy fölfedezzenek ismeretlen látványosságokat az ország határain belül és kívül. Manapság, az árvízvédelmi töltéseken kiépített kerékpárutak ezeket a vidékeket is bekapcsolják a turisztikai vérkeringésbe.

Egyre többen érdeklődnek az utóbbi évtizedekben a hazai tudomány- és technikatörténet iránt. Az újkeletű igény — és a magyar műszaki kultúra emlékeinek megőrzésére irányuló elhatározás — következtében számos vízügytörténeti gyűjtemény jött létre az országban. A legjelentősebb anyaggal jelenleg a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum (az esztergomi Duna Múzeum) rendelkezik, de szakmai támogatásával más intézmények (főleg a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, továbbá a víz- és csatornamű vállalatok) is feladatuknak érezték, hogy összegyűjtsék és lehetőség szerint bemutassák a működési területükön még megmenthető tárgyi emlékeket. Ezek azonban — a vízi munkák természetéből fakadóan, immár évszázadok óta — helyhez kötött műtárgyakban, építményekben öltenek testet, amelyeket lehetetlen bemutatni eredeti állapotukban egy központi kiállításon.

6