Szlávik Lajos – Fejér László: 111 vízi emlék Magyarországon (KÖZDOK Kft. Budapest, 2008)
Kilencnyílású boltozott kőhíd – Hortobágy
Tiszafüredről a 33-as úton Debrecen felé haladva érjük el hazánk leghosszabb közúti köhídját. Helyén már több mint 660 éve, vagy még régebben fahíd állott. Egy, a debreceni városi levéltárban őrzött 1346. évi okirat szerint a váradi káptalan I. Lajos király parancsára megosztotta két birtokos között a hortobágyi híd, illetve a rév vámját. Számos későbbi irat tanúsága szerint is fontos átkelőhely működött itt. A debreceni marhakereskedők csordahajtásai a tiszai árvizek idején az 1697-ben épült tahidon vonultak Szolnok felé, majd onnan Bécsbe. A csordahajtók gyakran kijátszották a vámot: nem - vagy pontatlanul vallották be a hídon áthajtott állatok számát. A csalások elkerülésére Debrecen város vezetősége állandó őrséget állított a hortobágyi hídra. A nagy forgalom miatt a fahíd hamar elhasználódott, az árvizek is gyakran megrongálták, egy idő után már nem felelt meg a követelményeknek, egyre többet kellett javítani, és a fenntartása is mind több pénzbe került. Debrecen városa 1825-ben úgy döntött, hogy lebontatja a 128 éves fahidat, és tőle egy ölnyi távolságra északra, a mátai csárda mellett kőhidat építtet. Több tervváltozatból Povolny Ferenc debreceni építőmester javaslatát fogadták el, amely klasszicista stílusú hidat javasolt. A kivitelezést Listmann János debreceni kőműves mesterre bízták. Az 1827-ben megkezdett építkezést a királyi kamara még az év decemberében felfüggesztette, és felszólította Debrecent a tervek módosítására, mert úgy ítélte meg, hogy növelni kell az átfolyási szelvényt. A továbbépitésről szóló engedély 1828 augusztusában érkezett meg, s a királyi kamara több mint tízezer váltóforinttal hozzá is járult a híd építéséhez. 1831- ben, a boltozatok építésénél, a helyi homok használhatatlannak bizonyult, s elmérgesedett a viszony az építőmester és a kőfaragók között. Csak 1832-re ért oda az építkezés helyszínére az összes faragott kő. A kocsipálya burkolatához szükséges kő minőségével sem voltak elégedettek. Véletlenül találtak rá egy tokaji szőlősgazdára, Boronkai Ferencre, aki egy kis kőfejtőt is működtetett a szőlőjében, s kiváló kockakövet állított elő. Debrecen tőle vásárolta meg a szükséges negyven köbölnyi mennyiséget. A kő elszállítása azonban szerencsétlenül alakult: a 14 köböl kővel megrakott hajó még a tokaji kikötőben elsüllyedt. 1833. június 24-re nagy nehezen elkészült a kocsipálya kőburkolata, és ezzel a teljes híd is. Átadása után a régi fahidat lebontották ugyanakkor az új kőhíd eredeti terveinek nyoma veszett. A híressé vált hídnak, a történelmi Magyarország leghosszabb közúti kőhídjának a folyó két partján lévő, úgynevezett ellenfalak közt mért távolsága 92,13 m, míg teljes hossza 167,3 m. Kilenc nyílása egyenként 8,53 méteres. A híd teljes szélessége a parapetfalakkal együtt 8 m. Az útpálya koronaszélessége 6,85 m, ezt azonban 5,80 m-re lerövidítik a nagy darab kőtömbből negyedgömb-alakúra kifaragott kerékvetők. A pusztai állathajtás könnyítését szolgálta az a tervezői lelemény, amely a feljárókat szélesedőre tervezte: a felhajtott gulyát, ménest a híd így mintegy kitáruló karként fogadta, megkönnyítve a jószágot hídra terelni igyekvő pásztorok, csikósok dolgát. Az elmúlt csaknem két évszázad alatt a híd szerkezete nem károsodott, csak a felületi romlások miatt készítették el az 1980-as évek elejére a híd rekonstrukciós terveit, melyek alapján 1981 -83 között elvégezték a felújítást. A Hortobágy legnagyobb és legősibb rendezvénye a minden év augusztusában megtartott híres vásár, ahol valamennyi hagyományos kézműves mesterség képviselteti magát. Annak idején nem volt itt település, csak a híd a Hortobágy folyón, valamint a partján álló Nagycsárda a kocsiszínnel. A kor embere ezért azonosíthatta az itteni vásárt az Alföld legnagyobb hídjával, és nevezte a hídnál lévő vásárnak, röviden „hidivásár”-nak. A Hortobágy fölött megjelenő híd lenyűgöző látványa több festőművészt köztük Csontváryt is - művészi alkotásra ihlette. Források: Lósy Schmidt Ede: A hortobágyi kőhíd. Magyar Mcmök és Építész Egylet Közlönye. 1926. 5., 6. szám Horváth Károly: Debrecen: a százéves hortobágyi kőhíd. História, 1928. 6. sz. The “nine-bore” vaulted stone bridge at Hortobágy. The longest stone road bridge (167.3 m) was built in neoclassic style in 1833, to replace a timber bridge mentioned in 1346 documents already. The herds of the cattle traders in Debrecen were driven over this important crossing facility on the traditional routes to Szolnok and as far as more distant Vienna. The vaults have withstood safely without structural damage almost two centuries of traffic and persisted in their original condition. The famous “bridge market” held in August each year draws vendors and representatives of all traditional handicrafts even from distant settlements. ■ Gewölbte Steinbrücke mit neun Wölbungen in der Hortobágy. An der Stelle der aus Stein gebauten längsten Straßenbrücke Ungarns (167,3 m) stand schon im Jahre 1346 eine Holzbrücke. Sie war eine wichtige Flussüberquerungsstelle: Über diese Brücke wurden die Herden der Rinderhändler von Debrecen in Richtung Szolnok und Wien getrieben. Das zu den berühmtesten Brücken Ungarns zählende Bauwerk wurde im Jahre 1933 im klassizistischen Stil erstellt. Die Brückenkonstruktion hat die vergangenen fast zweihundert Jahre ohne Schäden überlebt, sie steht auch heute in unveränderter Form. Im August eines jeden Jahres findet hier die berühmte Brückenmesse statt, an der sich sämtliche traditionellen Handwerkerberufe vertreten lassen. 159