Szlávik Lajos – Fejér László: 111 vízi emlék Magyarországon (KÖZDOK Kft. Budapest, 2008)
Gátőrház – Tunyogmatolcs
A folyók menti árterületek védelmére emelt töltések mindenkori állapota alapvetően meghatározza az árvédekezés sikerét. Az ánnentesítő társulatok által épített töltések rendszeres figyelése és gondozása kezdettől fogva a gátőrök dolga volt. Amikor a gátőri intézményt létrehozták, kettős feladat lebegett a mérnökök, a jogszabályalkotók, illetve a törvényhozók előtt. Egyrészt folytonosan figyelni kellett a gát állapotát, s vigyázni, nehogy vízparti állatok fészkeljék bele magukat, mert a járataik árvíz idején utat jelenthettek a víz számára; csurgások, átázások keletkezhettek. A védekezés szempontjából annak is döntő jelentősége volt, mikor veszik észre ezt a jelenséget. Persze „békeidőben” más rongálások is előfordulhattak a gátakon: tilos volt ott például marhát legeltetni, bármit magáneélból beleépíteni, bármilyen anyagot a töltésekre rakni vagy ültetni, megrongálni a vízmércét vagy a hullámverés ellen telepített füzeseket. Árvíz esetén azonban egészen másfajta veszélyre is fel kellett készülni a kezdeti időszakban. Előfordult, hogy az áradó folyó gyengébb töltéssel rendelkező túlpartjáról titokban elrontották a szemközti töltést, hogy inkább itt pusztítson az ár. Az ilyen és ehhez hasonló visszaélések miatt már 1856-ban rendeletben intézkedtek a gátakkal kapcsolatos teendőkről. A gátőr feladata volt rendben tartani a gátak védelméhez szükséges anyagokat és eszközöket; az ő dolga volt a töltésoldalak rendszeres kaszálása, mindezek mellett vezetnie kellett a szolgálati naplót, ehhez naponta végig kellett járnia az őrizetére bízott gátszakaszt teljes hosszában, s megadott időközönként le kellett olvasnia a vízmércét. A társulati mérnökök olyan ími-olvasni tudó, műszaki érzékkel is rendelkező embereket választottak gátőröknek, akik személy szerint is kötődtek munkájukhoz, s családjukkal együtt a gát mellett épült őrházban éltek. A gátőr a környező falvak társadalmában tekintélyes embernek számított, a vizekkel kapcsolatos műszaki kérdésekben ő volt a közvetlen szaktekintély. A Tisza-völgyi ármentesítő társulatok 1858. évi pesti nagygyűlésén Herrich Károly (1818-1888), a Tisza-szabályozás központi főfelügyelője azt javasolta, hogy minden öt-hat kilométernyi töltésszakaszra tartós, jó anyagokból épített, de olcsó gátőrházat telepítsenek. Ha a társulatok összefognak, s megadott típusterv alapján egyazon vállalkozóval építtetik meg gátőrházaikat, ez a megoldás nem jelenthet túlzott anyagi megterhelést számukra. A régebbi időkben, a jobbára közerővel épült dunai töltéseken nem is voltak gátőrházak; az őrszemélyzetet többnyire a szomszédos községekben helyezték cl. A századfordulóra gyökeresen megváltozott a helyzet. A gátőrök ekkor már a védvonalakon laktak, s ugyanott helyezték el az árvédelmi szertárakat is. Az akkori statisztika szerint a Duna mentén 298, a Tisza völgyében 626 gátőr teljesített szolgálatot. A források a gátőrökön kívül megemlítik a gátfelügyelőket, a gátbiztosokat is. Napjainkban országosan mintegy 470 személy lát el gátőri feladatokat. A fényképen bemutatott tipikus gátőrházat az Ecsediláp Társulat építette tiszti (felügyelői) lakásnak 1901-1903 között, Tunyogmatolcsnál, a Szamos bal parti töltés 17+341 szelvényénél. A nyeregtetős, eredetileg hódfarkú cseréppel fedett épületben három szobát, konyhát, kamrát és folyosót alakítottak ki. A vízellátást ásott kút biztosította. A százéves platánokkal körülvett épületet több esetben felújították, bővítették. 1964-ben hidroforházat építettek, fürdőszobát alakítottak ki; a vízellátást mélyfúrású kút biztosította. 1967-ben kapta jelenlegi formáját: vendégszobákat építettek, a fűtést cserépkályhákkal oldották meg. Az új tetőszerkezettel, a palafedéssel az épület sajnos sokat veszített eredeti karakteréből. A régi dokumentumokból kitűnik, hogy szívesen töltötték itt szabadidejüket a társulat dolgozói. Az élő és a holt Szamos ölelésében fekvő -jelenleg is gátőrházként funkcionáló - épület ma is kedvenc kirándulóhelye a csendre és pihenésre vágyóknak. Források: Fejér László (szerk.): Vizeink krónikája, ftp., 2001. Felső-Tiszavidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény adattára, Nyíregyháza. Szlávik Lajos (szerk.): A Duna és a Tisza szorításában. Bp„ 2007. Levee ranger station — Tunyogmatolcs. Regular inspection and upkeep of the flood levees has been the responsibility of the levee rangers ever since the first levees were built 150 years ago. A ranger lived with his family at the station built by the locally competent association. The typical station illustrated was built over 100 years ago by the Ecsed Marshes Association on the protected side of the left-hand levee along the Szamos River. Century old sycamore enshroud the building. As a typical service station in the Upstream Tisza Region, the building was declared a technical monument. Dammwächterhaus - Túnyogmatolcs. In Ungarn ist es eine seit 150 Jahren eingebürgerte Praxis, dass die Dammwächter, die für die regelmäßige Überwachung und Pflege der Hochwasserböschungen sorgen,in einer Dienstwohnung wohnen. Das im Bild dargestellte typische Dammwächterhaus wurde vor über 100 Jahren vom Verein Ecsed-Moor an der geborgenen Seite der linksseitigen Böschung de Flusses Szamos erbaut. Das Gebäude ist von hundertjährigen Platanen umgeben. Als ist ein typisches Dienstgebäude der Wasserverwaltung der Oberen Theißgegend ist esein historisches Denkmal. 139
