Szlávik Lajos: A Duna és a Tisza szorításában - a 2006. évi árvizek és belvizek krónikája (KÖZDOK Kft, Budapest, 2006)

Április

Április 20. Csütörtök 6:00-12:00 A Hármas-Körös 907 cm-rel tetőzött a Mezőtúr-árvízkapui szelvényben, 12 cm-rel meghaladva az eddigi LNV szintjét. A ma reggeli adatok szerint folyóink fővédvona­lain összesen 2108 km hosszon rendeltek el ár- vízvédelmi készültséget, 793 km-en rendkívüli fokozatban. Az elmúlt 24 órában az árvízvédekezés költsé­ge elérte az 582 millió forintot; 14 299-en dol­goztak a védvonalakon, 1668 gép és szállító- eszköz igénybevételével. Az év eleje óta árvíz- védekezésre fordított költségek becsült értéke 7 milliárd 279 millió forint. Mindenhol fogjuk a vizet Magyar Rádió online, 2006. április 20. 16:57 A szomszédos országokkal ellentétben Magyaror­szágon az árvíz nem okoz rendkívüli eseményeket, és ez elsősorban a vízügyi szakemberek munkájá­nak köszönhető - jelentette ki Gyurcsány Ferenc Szegeden, ahol az Alsó-Tiszán folyó árvízvédelmi munkálatokról tájékozódott. A kormányfő azt mondta: miközben körülöttünk mindenhol sza­kadnak a gátak, és rendkívüli események történ­nek, mi urai vagyunk a helyzetnek mindenhol Ma­gyarországon. Jelenleg csaknem 800 kilométeren rendeltek el rendkívüli készültséget, s több mint 23 ezren védekeznek a gátakon. Méltóságteljesen hömpölyög át Szegeden a Tisza A Hármas-Körös vízmércéin észlelt árhullámképek és az esésviszonyok a folyó torkolati szakaszán A ma reggeli adatok szerint 140 ezer hektárt, ebből 65 ezer hektár vetés-szántót borít belvíz — az elöntött terület nagysága lassan csökken. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Szegedre láto­gatott, s megtekintette a védekezési munkákat. Az ATIKOVIZIG mai előrejelzése szerint a tiszai árhullám szegedi tetőzése április 21-én várható, 1015 cm körüli vízállással. A szegedi partfalnak a régi híd lábánál található csatornaaknájában tartott csatornakamerás vizsgálat során felderítettek egy 8 m hosszú, 63 cm átmérőjű falazott csatorna-szakaszt, amely a Tisza irányába vezet. A cső becsült folyásfenék- szintje a terep alatt 250 cm. Tekintettel az árví­zi helyzetre, az aknát betonnal feltöltötték. Tiszajenőn, Vezseny belterületén, Tiszavárkony belterületi szakaszán, Szolnokon a Tisza, illetve a Zagyva töltései mentén és Nagykörűn bordás megtámasztást készítettek, illetve tovább erősí­tették a meglevőket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom