Szlávik Lajos: A Duna és a Tisza szorításában - a 2006. évi árvizek és belvizek krónikája (KÖZDOK Kft, Budapest, 2006)
Április
Április 8. Budapesten a Fővárosi Csatornázási Művek megnyitott néhány elzárt mellékutcát és árvízi kaput ott, ahol a víz már biztonsággal visszahúzódott. Ezeken a részeken megkezdték a takarítást, a fertődenítést. A Duna—Dráva Nemzeti Park Igazgatósága tájékoztatása szerint Gemencen nem tartottak szükségesnek különleges vadvédelmi intézkedéseket az árvízzel kapcsolatban. Szombat Homokzsák depónia és a homokzsákok szállítása csónakkal a 08.01 .védelmi szakaszon, a Rimán Vízveszély Délmagyarország, 2006. április 8. „Egyszóval: árvízügyben tegyünk meg mindent, csak éppen azt töröljük ki terveink közül, hogy a fodrozódó hullámok ürügyén egymásra, őseinkre mutogassunk.” Ha nem ismerném már majd ötven éve, azt mondanám: bosszút áll. Úgy bizony, méghozzá rajtunk, gyarló embereken, akik városaink, falvaink szennyével, gyárakból küldött hulladékokkal, ki tudja, hányféle vegyszerrel mérgezzük már hosszú évek óta. Am a Tisza sokkal békésebb lelkű, bosszú de- hogy jutna eszébe. Csupán gyenge ahhoz, hogy megvívjon a természet minden elemével, gyorsan olvado hóval, földre támadó tengernyi esővel. Mit tehet más, kövérre hízik, gátat ostromol, ártérbe épített házakra, nyaralókra támad, megcsiklandozza a homokzsákok hasát, és csodálkozik. Ki máson, mint rajtunk, a fent említett gyarló embereken, akik kiismerhettük volna már természetét, mégis úgy tudunk rácsodálkozni egy-egy áradásra, mintha soha nem járt volna efféle, nem szívesen látott vendég felénk. Pedig elég csupán az 1970-es nagy áradásra emlékeznünk, amikor az ország minden szegletéből sereglettek a segítők a Tisza, a Maros, a Körösök gátjaira. Százezrek pedig aggódva lesték a vízparton védműveket erősítő munkásokat, s fogadkoztak: amit csak megtehetnek a haragos víz gátak közé szorításáéin, meg is fogják tenni. Úgy tűnik, nagj'obb volt bennük az elszántság akkor, mint később a kitartás. Merthogy a Kárpátmedence folyói mentén - s közel sem csupán a magyarországi szakaszokon — lenne még tennivaló bőven. Hogy mást ne mondjak, megszerethetnék újra a vízügyi szakembereket, akiket a bős—nagymarosi gátépítés ürügyén annyi igaztalan támadás ért, hogy még unokáik is megsértődhetnek emiatt. De eljött annak is az ideje, hogy a Kárpátoktól ölelt világban összehangolják végre vizes terveiket kormányok, szakemberek, környezetvédők [...] Merthogy erre minden korábbinál nagyobb az esély. [...] Egyszóval: árvízügyben tegyünk meg mindent, csak éppen azt töröljük ki terveink közül, hogy7 a fodrozódó hullámok ürügyén egymásra, őseinkre mutogassunk. Mert miközben azt latolgatjuk, vajon a folyók szabályozásánál követték-e el a hibát, túl keskeny sávot engedve hirtelen duzzadó vizeknek, netán ezt követően fordítottunk a kelleténél kevesebb gondot a gátak „púpozására” — a víz támad. S addig örüljünk, amíg csak rekordokat, s nem házfalakat dönt. Ezért hát lapátot a kézbe, s tartsuk karban memóriánkat. Nehogy már jövő tavaszra elfeledjük, miért is panaszkodtunk 2006 esős tavaszán. Bátyi Zoltán „Minden egyes szavazat számít” Kisalföld, 2006. április 8. Sólyom IJs%jó köztársasági elnök felhívással fordult valamennyi választópolgárhoz, a szavazás alkotmányos jelentőségére utalva. Az elnöki üzenet kitér az árvízi munkálatokban részt vevőkre is: „...Magyarországon ezekben a napokban súlyos árvíz van. Láthattuk, hogy példaszerűen, fegyelmezetten folyik a védekezés. Erről a helyről is szeretnék mindenkinek köszönetét mondani, aki részt vesz a munkálatokban. Másokat a víz elűzött lakóhelyükről. Arra kérem a választási szerveket, különösen figyeljenek arra, hogy azok is, akik a védekezésen dolgoznak, és azok is, akiknek el kellett hagyniuk lakóhelyüket, le tudják adni szavazatukat....” Átázott gátak, buzgárok Kelet-Magyarország, 2006. április 8. A Lónyay-főcsatornán a vízszint Kótajnál 46 cm-re megközelítette a 2000-es rekordszintet, és még árad. A torkolati szakaszon III. fokú a készültség. Az erős szél korbácsolta hullámok ellen védelmet építenek a töltésrézsűn. A tartósan magas vízállás miatt a töltéseken, 30 km hosszon, intenzív szivárgások észlelhetők - tájékoztatott Bodnár Gáspár védelemvezető. Péntekre virradó éjszaka buzgárok jelentek meg a tiszadobi nyári gáton, ezért ideiglenesen felfüggesztették a nyúlgátépítést - tudtuk meg Syytbó Péter polgármestertől. A két kilométer hosszú önkormányzati töltés 273 lakóházat véd. Nyúlgát a tiszadobi nyári gáton Honvédek munkában a 08.04. inérhát-tokaji szakaszon