Szlávik Lajos: A Duna és a Tisza szorításában - a 2006. évi árvizek és belvizek krónikája (KÖZDOK Kft, Budapest, 2006)
Április
A vízhozammérések szervezése Az OMIT a dunai környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságoktól vízhozammérő csoportokat vezényelt át a Tisza-völgybe. Szombat Zalkod A tokaji „tenger“ A tiszalöki duzzasztómű Az OMIT átvezényelte a Tisza-völgybe öt dunántúli KÖ- VIZIG hat, valamint a bajai főiskola, a VITUKI Consult Zrt. és a VITUKI egy-egy mérőcsoportját. A helyi vízmérőkkel együtt a tiszai árvíz során 20 merőcsoport végzett naponta vízhozamméréseket a Tiszán és mellékfolyóin. Vízhozammérő csoportok átvezénylése a Tisza-völgybe és a kijelölt mérési helyek ’ Q Kassai Hi./snya. (Koíicsi JíkoroMi 07/1 \y V'Miinltá »t. iMufcfc Losonc,,, 2 er) tarjánC is Debrecen íagyvárad Szolnok vas kiize ppvésát Bücher Iván: Azért a zsák az úr Népszabadság, 2006. április 8. És még sok minden, és sok mindenki. És pillanatnyilag. És már most sem mindenütt. Van, ahol a víz az momentán. Járom, motorozom kies pátriámat, a Dunakanyart, és hallgatok, figyelek, diskurálok. Elöntött kö- vesutak helyett hepehupás földutakra terelve, frissen fölzsákozott, kilométeres fehér gátcsíkok, zsákerődök, és víztől fenyegetett, víztől bántott, víztől ázott és víztől elöntött kocsmák, műhelyek, nyaralók és — ez a legnagyobb baj — lakóházak tövében. Én sose féltem a Dunától. És most azt érzem, a Duna mentén se félnek tőle. Tisztelik. Csodálják. Haragszanak is. De nem a vízre. O ilyen. Szeszélyes. Hol nagy' hol kicsi. Öntörvényű. Kiszámíthatatlan. Erős. Hatalmas. Méltóságteljes. Az emberrel, azzal van a baj. Aki irtja az erdőt, aki nem épít gátat. Aki, ha épít is, kilopja az anyagot abból. Aki kiad építési engedélyt az árterekre. És nem szól, hogy ajánlatos lesz magasabb aljzatra húzni a házat. A Duna menti ember nem a vízre mérges, de a nagypolitikusra, aki fél órára ott terem, az adófizetők pénzéből beszerzett gumicsizmájában fölpattan a gátra, kicsit károsítja azt, s közben ígér és ígér és ígér, míg csak vissza nem rántják, mert belesüppedne a zagyba különben. Haragszik a kispolitikusra, a helyire, aki szóban összefog, megtesz mindent, egységben erős. De azért part menti vendéglős, ha befolyásos haragosa van, csak-csak egy nap késéssel kapja meg a homokot; akkor, mikor konyhájában méter magason hömpölyög már a víz. Sok kicsi dolog esik meg egy ilyen nagy árban. Sok a helyi, sok az egyes egy ilyen általános bajban. Sok mindent elmos a víz, de sok mindent ki is mos. Sok mindent ellep, de sok mindent ki is takar. De a zsákgátak állnak. Én meg állok egy kicsit az egyik tövében. Néhány óra alatt épült fel az itt majd négy kilométer hosszú, százezernyi zsákból álló fehér fal. Lábujjhegyre állok, ádesek. A legfelső zsák tetejétől öt centire ott a víz. Irdatlan súlyú, beláthatatlan, hömpölygő, piszkos, zagyva víz. Benne házak százai ellepve az emeleti ablakig. Zömmel nyaralók, de lakóházak is. Ötven éve itt kukoricás volt, málnás, meg krumpliföld. Merthogy ez ártér volt. Most is az. A víz nem tehet semmiről. Ő néha jön.
