Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)
Bevezetés
Bevezetés A vízzel életünk minden szakaszában, minden pillanatában találkozunk. A civilizált körülmények között élő ember természetesnek tartja a bőséges vízellátást, és megdöbben, ha konyhájában vagy fürdőszobájában — akár csak néhány órán keresztül — nem folyik a víz a csapból. Akkor is mérgelődünk, ha az ivóvíznek rossz az íze vagy szaga van. Hasonló a hatás nemcsak az egyén életében, hanem népgazdasági méretekben is. Előfordul az is, hogy jelentős vízigényű ipartelepeket terveznek oda, ahol csekély a szabad vízkészlet. A tervezők egy része magától értetődőnek tartja, hogy a kívánt helyen a kívánt mennyiségű és minőségű víz rendelkezésre áll. Az effajta szemléletnek korunkban minél előbb módosulnia kell, mert a víz természetes és társadalmi körforgása között egyre nagyobb lesz a feszültség, ez pedig szükségessé teszi, hogy a társadalom minél több pénzt, munkát és anyagot használjon fel a kellő meny- nyiségű és minőségű víz előteremtésére. Az emberi közösségek kialakulásának kezdeti időszakaiban nem volt gond a víz megszerzése, mert az ember ott telepedett le jószágaival együtt, ahol víz volt, vagy ha csapadékszegény, aszályos időszak következett, akkor oda vándorolt, ahol vízre lelt. Ekkor még a vízszennyezés sem okozott gondot. Az ember, illetve a társadalom fejlődésével megváltozott a víz iránti igény, az ember és a víz viszonya. Kezdetben az ember térben és időben egyaránt alig-alig hatott a víz természetes körforgására. A társadalmi fejlődés előrehaladtával azonban, különösen a XX. században, az emberiség gyorsuló mértékben módosította a víz természetes körforgását mind mennyiségi, mind minőségi értelemben. 7
