Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)

Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Újkor

erejét — volt képes arra, hogy meglássa a gazdasági feladatok sorában a (mezőgazdaság, a közlekedés és az ember életkörülményeinek megváltoztatása, életszínvonalának emelése szempontjából egyaránt döntő) vízügyi, vízgazdálkodási tevékenység jelentőségét, feladatait is.

A kővetkező 100 év vízügyi munkálatairól szóló beszámoló külön kötetet tölthetne meg, ezért itt csak a leglényegesebbekre utalunk. Ekkor kerül sor előbb az Al-Duna szabályozására, hajózhatóvá tételére, majd a Körösök, a Duna és a Tisza vízrajzi felmérése — a „mappáció” — lehetővé tette, hogy Széchenyi és Vásárhelyi tervei szerint a század második felében megvalósuljon a világviszonylatban is kiemelkedő jelentőségű árvízvédelmi és folyószabályozási munka, amelyet a kereken 15 000 km2 vízjárta terület mentesítése miatt joggal nevezhetünk második honfoglalásnak, és amely a mai magyar vízgazdálkodás alapjait jelenti.

A XIX. század utolsó évtizedeiben — a szabadságharcot követő visszaesés után — a Felső- és a Közép-Duna szabályozása, az árvízvédelmi és a vízrendezési munkák további kiterjesztése jelentett fellendülést. Ekkor indul meg — városaink mai szerkezetének kialakításával párhuzamosan — a vízellátás és a csatornázás fejlődése is.