Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)

Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Újkor

lünk. E területek, beleértve Erdélyt is, többé-kevésbé megőrizték (sőt, egyes területeken továbbfejlesztették) a középkorban már elért gazdasági szintet, ezt azonban csak annak köszönhették, hogy a lakosság menekülésével ide sűrűsödtek a meghódított területek termelőerői, gazdasági kultúrájának maradványai.

A török kiűzése, a felszabadító háborúk hosszú időre állandósították az országban a hadiállapotot. A császári seregek a „felszabadított” országot felvonulási had tápterületnek tekintették, a lakosság olykor a török-tatár pusztítások idejénél is jobban rászorult a vízi világ védelmére.

Nyugaton a szárazföld legnagyobb hatalma Franciaország

— a felvilágosult abszolutizmus és a merkantilizmus elvei alapján

— a gazdasági fejlődés magas fokára emelkedett. A kereskedő Itália, valamint a gyarmattartó Spanyolország és Portugália nyomába előbb Hollandia, majd Anglia lépett, átvéve azok nagyhatalmi örökségét is. Északon Svédország, keleten Poroszország (Nagy Frigyes) birodalma és Oroszország (Nagy Péter és Katalin alatt) vált jelentős gazdasági és politikai tényezővé.

Kialakult és egész Nyugat-Európában általánossá vált a korai kapitalizmus üzemi formája, a kezdetleges gépeket már alkalmazó, de még túlnyomóan az emberi munkaerő felhasználásán alapuló manufaktúra rendszere, sőt, a XVIII. század derekától Angliában megkezdődött a brit világhatalmat kialakító ipari forradalom is. A tengeri kereskedelem, az ipar és a mezőgazdaság fejlődésének hatására úgyszólván egész Európában megélénkült a belső forgalom, megkezdődött a hajózható, öntöző- és vízierő-termelő csatornák építése.

Franciaországban a csatornaépítési lendület eredményeképpen a hálózat hossza a XVIII. század végére elérte az 1000 km-t, és 1850 körül az országnak már 5000 km-nyi hajózható csatornája volt. Németországban 1662-ben épült az első nagyobb csatorna az Odera és a Spree között. A XVIII. és XIX. század folyamán elsősorban Poroszországban bővült a csatornahálózat. Azóta a német vízi utak hálózata Berlin körül a legsűrűbb. A második „csomópont” csak később keletkezett Duisburg és Dortmund között, amikor a Ruhr- ~vidék a. német nagyipar központjává fejlődött.

61